Ugrás a tartalomra
Azt akarjuk, hogy jobbak legyetek nálunk. Mert ha a gyermekeink nem lesznek jobbak nálunk, mit ér az egész? Azt akarjuk, hogy jobbak, okosabbak, alázatosabbak, jószívûbbek legyetek, mint mi. És ehhez biztosítani szeretnénk a tőlünk telhető legjobb feltételeket.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember azt akarja, hogy a gyerekei másmilyenek legyenek, boldogabbak, nagyobb biztonságban éljenek és mindig okosan döntsenek.
-
Az elmúlt időszakban minden generációban benne volt, hogy az utána következő generáció jobban fog élni. Most az a kérdés, hogy hozzunk-e világra gyerekeket úgy, hogy esetleg sokkal rosszabbul fognak élni, mint mi. Ez viszont egyben egy motiváció is lehet, hogy ha már világra hozunk gyerekeket, akkor az ő szempontjukból gondoljuk át a mi életünket is.
Litkai Gergely
-
Nekünk - anyáknak, apáknak, állampolgároknak - jogunk van, ha nem kötelességünk, és mindenekelőtt hatalmunkban áll jobbá tenni a világot a mindennapi döntéseinken és cselekedeteinken keresztül.
-
A lehető legjobbá kell tennünk világunkat, és ha nem lesz olyan jó, mint szeretnénk, végső soron akkor is jobb lesz, mint amilyenné mások tették az elmúlt történelmi korszakokban.
Bertrand Russell
-
Köszönet a gyerekeknek, mert csak ők képesek jobbá tenni a világot. Próbáljuk meg úgy nevelni őket, hogy büszkék lehessünk rájuk!
-
Ahhoz, hogy a gyerekeink jól lehessenek, az őket körülvevő felnőtteknek is jól kellene lenniük, és dolgozniuk kellene mindezen, önmagukon.
-
Kezdő szülőként nagy vágyakat dédelgetünk a gyerekeinkkel kapcsolatban: legyen sikeres, népszerû, zseniális. Aztán ahogy múlnak az évek, ezek az igények valami jóval mélyebb vággyá alakulnak. Legyen boldog.
-
Tudod, úgy növünk fel, hogy arra tanítanak minket, mindenki egyenlő. Hogy nem vagyunk jobbak senki másnál. Persze ez hazugság. Vannak, akik tényleg jobbak másoknál, és akik felismerik, mi teszi őket jobbá és megtanulják kihasználni azt, azok lesznek sikeresek.
-
Több jóakaratú ember kell, akik toleránsabbak, türelmesebbek, kedvesebbek és együttérzőbbek. Ezekben a tulajdonságokban pedig nem elég hinni, meg is kell testesíteni őket.
Daniel Goleman
-
Arra törekszünk, hogy a gyerekeink sokáig gyerekek maradjanak."Ó, hiszen gyerek még" - mondjuk róluk, és azt hisszük, hogy ez előny. Pedig nem az. Az életben inkább hátrány.
Agatha Christie