Azt hiszem, én tulajdonképpen egész életemben gyászoltam a szüleimet. Úgy változtak a szemem láttára, ahogy a gyerekeim változnak, és még most sem tudom biztosan, hogy ki is voltam számukra én. Meggyászolhatok-e olyanokat, akik még élnek?

Kapcsolódó idézetek

1. Előbb vagy utóbb sajnos mindenkinek eljön az idő az életében, amikor el kell gyászolnia egy élet elvesztését. Azonban nekem sokáig tartott felismerni, hogy egy másik életet is el kellett gyászolnom - a sajátomat. Vagyis inkább azt, amelyik a betegségeim miatt soha nem lehetett az enyém.
2. A gyász és a lezárás természetes dolog ilyen fiatal korban is. Nem bûn az, ha valaki tovább él, és mer boldog lenni. Attól a halottak emléke nem lesz kevesebb.
3. Én tudom, milyen elveszíteni egy szülőt, akit szerettél, és aki szeretett téged. Tudom, hogy ez kettéosztja az életedet: "előtte" és "utána". Bármennyi idő telt el azóta, bármilyenek is voltak a körülmények, a gyerekben örökké megmarad a fájdalom. Nora Roberts
4. A szeretteink sosem halnak meg. (...) Bennünk élnek tovább úgy, ahogyan mindig is éltek. Mi óvjuk a fényüket. Ha élénken élnek emlékeinkben, így is képesek nekünk utat mutatni, mint a rég kihunyt csillagok fénye, amely ismeretlen vizeken is segíti a tengeren való tájékozódást. Ha már nem gyászolunk, és odafigyelünk rájuk, képesek megváltoztatni az életünket. Azaz, megválthatnak minket. Matt Haig
5. Mindenki tudja, hogy egy nap bekövetkezik. Természetes, hogy átéljük a szüleink halálát. De amikor eljön az idő, rájövünk, hogy mégsem készültünk fel rá. Üres gyász kerít hatalmába, az ember felnőtt létére elhagyott gyermeknek érzi magát. Szomorúságot érzünk az elvesztegetett idő miatt, megbánást mindazért, amit nem mondtunk ki, és hálát mindenért, ami szép volt. Cecilie Enger
6. Amikor megtudtam, hogy meghalt (...), olyan jó szomorú lettem. Azt hittem, hogy ez az. Azt érzem, amit kell. Hogy átérzem a veszteséget. (...) Akkor tört rám, hogy hát ő nincs. Nem csak anyám nincsen, apám sincs már. És minden lehet velem, lehetek még szerelmes is, bármi. De soha többé nem leszek a gyereke valakinek. És, hogy senki nem áll már köztem és a halál közt.
7. Egy felnőtt már sok mindent nem tud a gyerekkoráról, másrészről viszont sokkal több mindent megért belőle. Egyes történetek elkopnak, de számos összefüggés, körülmény csak később válik láthatóvá, érthetővé. Néha egészen kegyetlen módon kell újrateremteni a szülők, rokonok, barátok alakját, belátva, hogy az akkori tetteikre nincs feloldozás, vagy ellenkezőleg: meg lehet, meg kell nekik bocsátani. Minden úgy volt, ahogy volt, csak egy kicsit másképpen - és ez az önképet is felboríthatja.
8. Úgy kezeltem minden percet, amit a családdal és a barátaimmal töltöttem, mintha különleges jelentőségû volna. Úgy figyeltem az arcukat és a hangjukat, hogy soha ne felejtsem el. Tudtam, hogy soha többé nem látom viszont őket, és majd megszakadt a szívem, de így kellett lennie. Darren Shan
9. Tulajdonképpen én akkor nem értettem, hogy mi történt, mit jelent anyám elvesztése. Sírtam, mert sírtak a felnőttek is. Berkesi András
10. Lehet, hogy mindennap meghalunk. Lehet, hogy minden hajnalban újjászületünk, egy kicsit megváltozva, egy kicsivel odább az úton. S ha már elegendő nap áll közénk meg a közé, aki voltunk, akkor idegenek leszünk. Lehet, hogy ezzel jár, ha felnövünk. Mark Lawrence