Ugrás a tartalomra
Azt hiszi, csak az az igazság számít, amit valahogy mérni is lehet, hogy a jó szándék nem játszik, ami a szívben lakozik, az sem. A törődés dettó nem. De egy ember élete mérhető halála után az elhullatott könnyek száma alapján. Csak mert nem tudja ezt mérni, mert nem is akarja azt megmérni, még nem jelenti, hogy nem létezik.
Kapcsolódó idézetek
-
Nehéz egy ember életének értékét megbecsülni. Egyesek azt mondják, hogy a hátrahagyott szeretteinkben mérhető. Mások úgy hiszik, hogy a hitben. Megint mások szerint a szeretetben, és olyanok is vannak, akik azt tartják, hogy az életnek semmi értelme sincsen. Hogy én? Én úgy gondolom, hogy azok által méretünk meg, akik hozzánk mérik magukat.
-
Az számít, hogy aki szeret, hogy bánik veled, és nem az, amit mond. Ha valakit szeretsz, annak merő szeretetből bármit megteszel. Bármit, amit legfeljebb csak magadért tennél, vagy az Istenért. Az ilyen szeretetet ápolja az ember, dédelgeti; az ilyen szeretettől jobb leszel, és pontosan azt teszed, amit ez a szeretet diktál, bármibe kerüljön is.
Sarah Andrews
-
Csak az ember halálakor derül ki, mi volt, ami igazán számított neki. Mi az, amiért feláldozná magát, amiért meg is halna, kit szeretett, és ki az, aki viszont szerette őt. Nincs túl sok irányításunk az életünk felett, de talán a végét mi írhatjuk meg.
-
Nem arról ismerszik meg az ember, hogyan élt; nem arról, mennyire könnyen ijed meg egy hangtól, vagy hogy milyen könnyen mutatja ki az érzéseit. Az a legfőbb mérce, hogy mennyit hasznosít valaki abból, amit az élet tanított neki.
Brandon Sanderson
-
Az emberiség nem látszik, annak nincs arca. Az emberiséget nem lehet megfogni. Ha azt mondom, hogy elpusztult háromszázezer ember, nem lehet sírni. De ha három ismerős lett tragédia áldozata, folynak a könnyeink.
-
Érzelmekből áll az ember élete; és az érzelmek mellett mit sem számít az igazság.
Erich Maria Remarque
-
A mi világunkban az abszolút igazság nem létezik. Ami a dolgokat megváltoztatja, nem az, hogy tudjuk-e az igazságot vagy tévedünk. Ami számít, az a hitünk mélysége. Ne foglalkozz ezekkel a szavakkal! Találd meg, mi van mögöttük, és dönts az életedről!
-
Csak az igaz, ami mérhető, és a mérésből levonható. A többi az az énünknek nevezett, múló álom.
John Hoyer Updike
-
Nem bizonyított tény, de aki hallgat a szívére, azt tudja, mit érez. Büszkeséget, mert valamit helyesen tett, örömet, hogy megmentett egy életet, vagy kétséget, hogy neki volt-e. Keserû emlékeket arról, aki darabokra törte a szívét, végtelen ürességet, mert soha nem szeretett igazán, mérhetetlen dühöt, mert nem tudja, összetört szíve meggyógyul-e valaha. Mégis, ha az ember hisz benne, össze tudja ragasztani a darabkáit, de soha nem lehet tudni, mikor lesz újra hely az ember szívében, és hogy ki foglalja majd el.
-
Mi a távolság? Jól tudom, ami igazán érinti az embert, az soha nem mérhető meg, nem számolható ki. A valódi távolságnak sincs köze a szemünkhöz: csak a lélek érezheti át. Értéke a nyelv értékében rejlik, mert a nyelv kapcsolja össze a dolgokat.
Antoine de Saint-Exupéry