Bármennyire kemények, kíváncsiak vagy elborultak vagyunk, előbb-utóbb találkozunk valakivel, aki messze túltesz rajtunk. Aki családja, barátai körében eddig kalandornak volt kikiáltva, ilyenkor késztetést érez rá, hogy továbbra is megpróbáljon túltenni a környezetén, de ez hasonló eredménnyel jár, mint a kocsmában az asztaldöngető ivászati verseny: az ember vagy bajba keveredik, vagy kidől még akkor is, ha győztesen kerül ki a megméretésből.

Kapcsolódó idézetek

1. Amikor az ember távol kerül a megszokott világától, hajlamos kalandorként viselkedni, hiszen ilyenkor a szokásos gátakat és előítéleteket is maga mögött hagyja egy időre. Paulo Coelho
2. Nem számít, hol élünk, nem számít, kik vagyunk - korlátok vesznek körül. Némelyik valódi, némelyiket csak odaképzeljük. Sokan közülünk önként elfogadják ezeket a korlátokat. Mások egyenesen kénytelenek így tenni. De olyanok is akadnak, akik úgy érzik: muszáj kitörniük, még akkor is, ha az, ami a korlátok túloldalán várja őket, egyszerre ijesztő és ismeretlen.
3. Valójában minden kaland magáról a kalandozóról szól: a körülöttünk lévő világ becserkészésével, legyen szó hegyekről, emberi közösségekről, tárgyakról vagy másodfokú egyenletekről, valójában magunkat fedezzük fel: félelmeinket és vágyainkat, határainkat és készségeinket.
4. Néha talán meg kell szegni a szabályokat. Néha ha az ember nagyon akar valamit, kockáztatnia kell.
5. Amikor az ember áthágja a szabályokat, két lehetséges következmény egyikére kell felkészülnie. Az egyik, hogy nem sikerül, amiben reménykedett, és a környezete kötelességtudóan emlékezteti: ők bezzeg megmondták, hogy nem lesz jó vége a dolognak! A másik, hogy az álom valóra válik, és ugyanazok az emberek buzgón csapkodják a hátát, mondván, hogy lám-lám, megy az, ha megpróbáljuk. Mindkettő teljesen érthető, hiszen az emberi közösségek túlélését a kezdetektől az segítette leghatékonyabban, ha a jó ugró ugrált, a setesuta viszont inkább szerszámot készített és krónikát körmölt zergevadászat helyett. A mai kihívások azonban nem olyan egyértelmûek, mint a csiszolt kőkorszakiak, ezért gyakran előfordul, hogy éppen a jó szándékú figyelmeztetés tartja vissza az amúgy vállalkozó kedvû egyedet a sikertől.
6. Az ember úgy tapasztalja meg magáról, kicsoda, hogy valamilyen szélsőséges helyzetbe kerül, börtönbe, munkatáborba, többedmagával egy barlangba vagy hegytetőre, amikor az életben maradás, a tisztesség, a szolidaritás egy csapásra mást jelent, másképpen esik latba, s ebben a felfokozott helyzetben minden eldől és kiderül. Balla Zsófia
7. Az emberekben él a vágy, hogy bejárják a földet. Mászunk, járunk, aztán futunk, mindezt azért, hogy egyre messzebb kerüljünk attól a helytől, ahonnan jöttünk: otthonról. Tapasztalatból tudom, milyen csodálatos érzés, amikor megváltozik a környezetünk, és most azt is tudom, hogy otthon maradni, hagyni másokat elmenni, maga is egy fantasztikus utazás. Mert amikor elengedünk valamit, helyet teremtünk valami egészen másnak (...), valaminek, amit nem vártunk (...), valaminek, amitől az otthonunk váratlan kalandnak tûnik, utazásnak, ahol minden sarkon új kincsek várnak, ahol a világ a teljes bonyolultságában eljön a lakásunkba, mert a végén az erő nem csak azokkal van, akik elmennek, de benne van abban is, amit maguk után hagynak.
8. A bátor kiállás nem a győzelemre megy ki. Egy olyan világban, ahol a hiány és a szégyen dominál, a félelem az ember természetévé vált, a sebezhetőség felforgató dolognak hat. Kellemetlenül érinti az embereket. Néha egy kicsit veszélyes is. És vitathatatlan: azzal, hogy kimondjuk, amit gondolunk, hatalmas kockázatot vállalunk, azt, hogy esetleg megbánthatnak minket. De (...) semmi sem olyan kellemetlen, veszélyes, vagy bántó, mint az, ha az életemet egy kívülálló szemével nézem, és csak álmodozom arról, hogy milyen is lenne, ha bátran előlépnék, és a többiek tudomására hoznám, hogy én mit szeretnék. Brené Brown
9. Talán nem választhatjuk meg, hogy kibe habarodunk bele. Az élet csak eléd lök valakit, sokszor teljesen az ellentettjét annak, amit elképzeltél, hogy ezzel is csak szívasson.
10. Falak... mindenütt beléjük ütközünk, behatárolnak bennünket. Megpróbálhatjuk elkerülni őket, vagy áttörni rajtuk, vagy hagyhatjuk, hogy körénk záruljanak. Időnként azonban, ha mázlink van, valaki kinyit egy ajtót, és akkor rajtunk múlik, hogy lesz-e bátorságunk átmenni rajta.