Ugrás a tartalomra
Birodalmak emelkednek fel és érnek véget. Szövetségek köttetnek, majd esnek szét. A napóleoni háborúk utáni rend mintegy hatvan évig maradt érvényben Európában, az ezerévesnek hirdetett Harmadik Birodalom pedig bő egy évtizedet ért meg. Lehetetlen megmondani, hogy a következő évek során pontosan merre billen a hatalmi egyensúly.
Kapcsolódó idézetek
-
Soha, semmilyen birodalom vagy királyság örökké meg nem áll a lábán, virágozzék is sokáig erőben és hatalomban. A birodalmak, államok és királyságok olyanok, mint az emberi lény: megszületnek, deli ifjú-, majd férfikorba lépnek, végül megöregszenek és meghalnak. Nincs tehát értelme uralomra törni más népek felett, mikor eme uralom úgyis csak átmeneti és bizonytalan, mint a futó felhők az égen.
Lőrincz L. László
-
Éppen azért kellenek újabb és újabb könyvek, mert a többezer éves örök dolgok is másmilyenek egy olyan ember számára, aki már tudja, hogy volt egy római birodalom, aztán össze is omlott, volt francia felvilágosodás, majd Napóleon, volt fasizmus, volt kommunizmus, azok is összeomlottak, csak azt nem tudja, hogy akkor most, ma mi van. Ezt nem a regényekből fogja megtudni, de azt igen, hogy az élet ma miképpen nagyszabású dolog.
Mérő László
-
A birodalmak, és valójában a kormányok általános jellemzője, hogy kezdetben a jó dolgok érvényesülnek bennük, aztán minél tovább maradnak fenn, a dolgok egyre rosszabbra fordulnak.
Matt Ridley
-
A múlt, a jövő és az az álomként felködlő pillanat kettejük között - mind egyetlen birodalom, mely egyetlen, halhatatlan napig él.
Tudni ezt Bölcsesség.
Használni maga a Tudás.
Clive Barker
-
A birodalmaknak születésükkor még jó okuk van a létezésre. Mikor azonban megerősödnek, a célok elvesznek, s maradnak az üres rituálék.
Frank Herbert
-
Az emberi társadalmak története küzdelmek sora az uralkodók és az elnyomottak, a gazdagok és a szegények, a hatalomra törők és szolgasorba vágyók, meg azok között, akik fel akarják szabadítani önmagukat és embertársaikat. A hatalom és a szabadság, az uralom és a lázadás, az állam és társadalom elvei örökös ellentétben állnak. Ez a feszültség sohasem oldódik; az emberiség ma ebbe az irányba halad, holnap meg abba. Egy új rendszer felemelkedése vagy egy régi bukása nem jelent valami titokzatos törést a fejlődésben, vagy egy még titokzatosabb fejlődési szakaszt; egy új rendszer felemelkedése vagy egy régi bukása pontosan az, aminek látszik.
-
A következő évtizedben olyan gondolkodásmódok kérdőjeleződnek meg majd, amelyekkel együtt él az emberiség több száz, vagy több ezer éve. Új viták, nézeteltérések, mozgalmak és ideológiák bukkannak fel. Legszilárdabban rögzült feltevéseink egyikét-másikát újra kell gondolnunk vagy épp teljességgel elvetnünk. Együtt kell újra kitalálnunk, mit is jelent szabadnak vagy egyenlőnek lenni, hogy mit jelent a hatalom vagy a tulajdon birtoklása, sőt azt is, hogy mit értünk az alatt, hogy egy politikai rendszer demokratikus. A jövő politikája a legkevésbé sem fog emlékeztetni a múltéra.
Jamie Susskind
-
A történelem rálátást kínál a dolgokra. Megértést. Az utánunk jövő nemzedékek sokkal világosabban láthatják a mi korunkat. Persze, csak ha akarják. Visszatekintve érthetőbbé válnak még az olyan dolgok is, hogy mitől tartott két hétig, két hónapig, két évig vagy akár kétszáz évig egy háború. Az utódaink már világosabban fogják látni, hogy a döntéseink közül melyik volt a helyes, és melyik a helytelen. Amikor tombol a harc, akkor még a legjobb emberek sem mindig tudják, mi a jó és mi a rossz.
Kate Mosse
-
A kis jégkorszak közel 600 éven át tart, és tele van paradoxonokkal: ez a boszorkányégetések és a tudományos áttörések ideje. A végtelen háborúk és a diplomáciai győzelmek kora. Az éhezés és a határtalan nyomorúság időszaka, de egyúttal a birodalmak építéséé és a mesés vagyonoké is. E tekintetben nem is sokban tér el a maitól.
Marcus Rosenlund
-
A régi világ ugyan összeomlott, de a cárizmus ilyen-olyan rendszerek becenevén újjáéledt, és a mai napig kitartóan korhad; tétova, céltalan emberek vegetálnak tömegesen, a helyüket nem találva; hosszúra nyúlik az egykor átmenetinek vélt történelmi pillanat.
Spiró György