Budapest jócskán túl van a hőskorán, amikor falai közül a polgári életforma könnyed biztonsága, hangulata áradt. Megihlette például Molnár Ferencet, Krúdyt, de azok más idők voltak. Kihalt az a polgárság, ami Budapestet jelentette, amint kilépek az utcára, idegenség vesz körül. Ez már a beköltözöttek Budapestje, azoké, akik itt laknak, de már nem érzik magukénak a várost.

Kapcsolódó idézetek

1. A dolgok rendje szerint az idő múlásával egy város is alakul, arculata változik. (...) Miközben az ember ösztöneitől, emlékeitől hajtva újra és újra hazavágyik, ahogy kiszáll a kocsiból, vagy leszáll a pályaudvaron, oda az egész. Ahova annyi várakozással készültünk, nincs többé. Bodor Ádám
2. Ha valaki hosszas távollét után megjön, akkor azt mondom vagy gondolom neki: Érződött a városon, hogy nem vagy itt. Ideje volt megjönnöd. - Csak Budapesten vagyok ennyire kiszolgáltatott. Talán lehetne egészen másképp is beszélni erről a városról. Esterházy Péter
3. Nem mondtuk ki egymásnak, talán még magunknak sem, hogy aggódunk, és rettegünk attól, hogy kimaradunk valamiből, mert már nem a fővárosban élünk, hanem egy isten háta mögötti faluban, ahol jó a levegő, persze, de nem történik semmi, ez öngyilkosság, mert egyszerûen elfelejtenek minket, mi pedig kiszorulunk a városból, a kulturális életből, a társaságból, az idő múlásából és a változásból. Na, és mit csináltok ott vidéken, kérdezték a budapesti barátok, mi pedig nevettünk, mintha bugyuta kérdést hallanánk, mit, mit, hát a fővároson kívül is van élet, feleltük összekacsintva, de közben szorongva néztük egymást, vajon a másik mit gondol, tényleg jó lesz-e itt nekünk, és ha igen, vajon meddig. Czakó Zsófia
4. Régebben még valahogy a mindennapi táncrend része volt, hogy az emberek egymással szóba elegyedjenek, aztán ezeknek az időknek vége lett. Épp, mint annyi minden másnak, ami élhetőbbé tette ezt az országot meg ezt a dolgot, az életet. Mióta válság van - időtlen idők óta, a kezdetére nem emlékszik már senki -, azóta kis hazánk lakosai egy emberként vesztették el a kedvüket. Nagyjából mindenhez, de ahhoz mindenképp, hogy megszólítsák egymást, beszélgessenek. Hogy mondjanak a másiknak valami kedveset. Minek, gondolják. Õ se mond nekem. Különben is: kim ez nekem? Tán rokonom? Alig ismerem. Tehetek én róla, hogy a szomszédomba költözött? Én se háborgatok senkit, engem se háborgassanak. A beszélgetés: háborgatás. A megszólítás: zaklatássá változott. Keresztury Tibor
5. Sok tekintetben elvesztettük az érzékünket az iránt, mit jelent társadalomban élni, összetartozni, vitatkozni, sokszor már nincs eszményképünk, nem tudjuk, mit jelent polgárnak lenni, hajszol bennünket a technikai fejlődés, az állandó önkifejezési kényszer. Axel Hacke
6. Jövés-menés közben nem lehet nem észlelni, hogy üresek a falvak, hogy eltûnt a fél ország. Csak gondoltam, jelentem, hátha nem járnak arra, ahol a madár sem szokott, aki visszajő tavaszra, de ezek emberek, kérem, és elhagyták a fészket, és jó rég, mert düledeznek a tetők és kerítések. Tudom, mi jár a bajok, a rossz hír hozójának, de uraim, bocsássák meg, annyira lesújt a bánat. Muszáj elmesélnem, hogy annyian hiányoznak, hiányzik a hangjuk, lépteik nem visszhangoznak, a félig üres utcán csak nagyszüleik csoszognak, hát, uraim, nem lesz ez jó, uraim, baj lesz, félek, ha az országban nem lesz, lassan nem marad lélek. Molnár Krisztina Rita
7. A színek, a ruhák és az emberek is fakóbbak, csendesebbek, beletörődve battyognak várossá nőtt falujukban az egyik bolttól a másikig, az orvostól a gyógyszertárig, aztán vissza a lehúzott redőnyû lakások szobáiba. Ebben a városban nem élnek meg a kávézók, nem nyitnak egymás után új boltok, nincs hangzavar és sokadalom. Csak a régi cégérek porosodnak az évek óta érintetlen épületek homlokzatán. Mozi, amit bezártak, mert a helyiek nem látogatták, és mert a várost nem látogatta a helyi lakosokon kívül senki. Megállt az idő, és mintha az emberek is megálltak volna az idővel együtt, mintha beletörődötten gyászolnák az életet, amit le sem éltek, aminek mintha már akkor a végét várnák, amikor elkezdődik, nem nevetnek, nem sietnek, nem állnak le beszélgetni és fagylaltot enni, csak vonszolják magukat a dolgukra. Czakó Zsófia
8. Budapest az életre tökéletesen alkalmatlan. Ha csak kimegyünk az utcára, már egy csomó stresszhelyzet ér. Problémát jelent eljutni A-ból B-be, és akkor ez csak az életnek egy kis szegmense.
9. Azok az idegenek, akiknek már nincs hazájuk, igazában csak e pillanatokban élnek életük régi feszültségével: a pillanatokban, amikor várják a reggeli postát. (...) Tudják, hogy a haza nem csak egy térképen meghatározható földrajzi tünemény volt, hanem egy élménykör, mint a szerelem. Aki ebből az élménykörből egyszer kilépett, hasztalan tér vissza ahhoz, amit vagy akit szeretett: nem egy hazát talál, nem is szerelmesét, hanem egy országot, vagy egy nőt, aki időközben kissé meghízott, vagy máshoz ment feleségül. Márai Sándor
10. Kedves Budapest! (...) Egy hónapja elhagytalak téged. Már rohantunk a reptérre, amikor az Erzsébet hídon még megnéztelek utoljára. Még nem tavaszodott, a fáid még nem takarták el az erős fényben a ráncaid. Végignéztem rajtad, és olyan voltál, mint egy öreg, megfáradt, ám egykor ünnepelt szépség.