Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Csak a teret lehet fölidézni és fölépíteni. A gondolatok és érzelmek soha többé nem állnak össze pontosan ugyanolyan vegyületté, mint amilyenné aznap, akkor, abban az órában.

Bodor Pál
💍 Feleség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A múltat sehogy sem lehet rekonstruálni. Csak a látszatát. Csupán az illúzióját teremthetjük meg - ami elmúlt, örökre eltûnik. Chuck Palahniuk
  2. Nehéz elgondolni, hogy a mai nap soha nem jön el többé. Hogy az idő mindig most, a hely pedig itt, és soha egyetlen pillanatban sincs második lehetőség. Jeanette Winterson
  3. Egy szívet össze lehet törni. És még ha meg is gyógyul, az ember már soha nem lesz ugyanaz, mint volt. Cassandra Clare
  4. Vissza lehet álmodni mindent, de úgy élni benne, mint akkor, már nem lehet. Lakatos Menyhért
  5. Az ember nem tudja csak úgy kitörölni magából azt, ami egyszer megtörtént. Nem tud úgy tenni, mintha bizonyos dolgok nem történtek volna meg. Agatha Christie
  6. Lehetetlenség előre eltervezni azt a pillanatot, amikor a dolgok újra a helyükre kerülnek. Ahogyan azt sem lehet előre eltervezni, amikor az ember elvész. Sarah Dessen
  7. Van, ami soha nem lesz ugyanolyan, mint Azelőtt. Van, amit nem hozhatsz vissza. Van, ami örökre eltûnt. Mary E. Pearson
  8. Az ember egyszer csak rádöbben, hogy vége, végleg. Nincs visszaút, érzi az ember. És ekkor jön el a pillanat, mikor felidézzük, hogy is kezdődött, majd rájövünk, hogy már azelőtt, hogy gondoltuk volna. Jóval azelőtt. És az emberben ekkor tudatosul, hogy minden csak egyszer történik meg és bármennyire szeretnénk is, ugyanaz az érzés már sose lesz meg. Soha többé nem érezzük magunkat három méterrel a felhők felett.
  9. Egyik pillanattal sem lehet teljesen azonosulni, mert a jelen tetten érhetetlenül, de megállíthatatlanul tûnik át a múltba. Laár András
  10. Amit az idő egyszer elmulasztott, azt nem lehet újjáteremteni. Szilvási Lajos
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat