Csak annyit tudok, hogy nemsokára meg kell halnom, de éppen ez az elkerülhetetlen halál az, amit a legkevésbé ismerek. (...) Látom a világmindenség rettentő térségeit, amelyek körülölelnek, és én e roppant kiterjedés egy kis zugához vagyok láncolva anélkül, hogy tudnám, miért helyeztettem inkább ide, mint máshová, s az élnem adatott kevéske idő miért éppen az előttem is volt és utánam tovább folytatódó örökkévalóságnak erre a pillanatára lett kijelölve.

Kapcsolódó idézetek

1. Minél idősebb vagyok, annál kisebbre szûkül körülöttem a világ. És már nem tehetek ellene semmit. Az élet rövid (...). Legalább meg kell próbálnod élni, mielőtt ott végzed, ahol én - csak számolom a napokat, míg mások úgy nem döntenek, hogy betesznek valahová, ahonnan már nem szabadulhatok. Mert ennek nézek elébe, tudod? Hogy majd valaki kitörli a fenekemet egy olyan helyen, ami tele van haldokló emberekkel. John Corey Whaley
2. A jövőnek élek. Még akkor is, ha látom, hogy csak egy hosszú, vaksötét alagúton jutok el hozzá. Valahonnan valahová tart az életem. (...) Jövőtlen ember nemigen tudja élvezni a jelenét. Müller Péter
3. Ha látom az ember vakságát és nyomorúságát, és elnézem ezt az egész néma világmindenséget, s a mindenség e zugában magára hagyott, sötétben tévelygő embert, akinek sejtelme sincsen róla, ki tette ide, miért van itt, mivé lesz halálában, és képtelen bármit is tudni - olyan rémület vesz rajtam erőt, mint akit álmában félelmetes, puszta szigetre tettek ki, s aztán mikor felébred, fogalma sincsen róla, hol van, de nincs módja többé onnan elmenekülni. Blaise Pascal
4. Micsoda kis rész jut egy-egy emberre a végtelen és mérhetetlen időből! Milyen gyorsan eltûnik ez is a feneketlen időben! Milyen kis rész az egész anyagból! Milyen kis hányad a világlélekből! S az egész földnek mekkora kis rögén csúszol-mászol! Gondold meg mindezt... Gondold meg, hogy ami téged láthatatlan szálakkal ide-oda rángat, az benned van elrejtve... Marcus Aurelius
5. Ez az utolsó feltérképezetlen terület; sötét az oda vezető út. És szomorú is. A végén meg talán nem is a Paradicsom vár. Hosszas, ám mégis túlságosan rövid földi életem során arra a meggyőződésre jutottam, hogy a túlvilágra éppoly megtörten érkezünk, mint ahogy ezt a világot itt hagyjuk.
6. Mindennek vége szakad egyszer. Minden egyes másodpercben valahol a világon átutazik valaki az ismeretlenbe. Gyakran tapasztalta, hogy az életet a haláltól elválasztó nagy forgóajtó állandóan mozgásban van. A végtelenség emberi elme által felfoghatatlan egyenletében a halandó élet jön-megy szempillantás alatt. Hogy hogyan és miért, talán jobb is, ha rejtve marad. Az egyetlen ésszerû dolog, amit az ember tehet, hogy megy a maga útján, és megpróbál élni az esélyeivel, amíg nem neki forog az ajtó.
7. Az egyetlen dolog, ami biztos, az a halál. Az időpontja nem biztos. Nem tudhatod sem a sajátodét, sem azokét, akiket szeretsz. Ezek tudatában fel kell tenni a kérdést: hogyan éljek? Az én magamnak adott válaszom erre az, hogy ha valamit csinálni akarok, azt MOST csináljam, ha valamit mondani akarok neked, azt MOST mondjam, mert tíz perc múlva már lehet, hogy egyikünk nincs itt. Feldmár András
8. Az élet és a halál olyan kiszámíthatatlanok. Olyan közel vannak egymáshoz. Csak pillanatról pillanatra élünk, és soha nem tudhatjuk, melyikünk fogja legközelebb elhagyni ezt az árnyékvilágot. Richelle Mead
9. Olyan keveset éltem, hogy hajlamos voltam azt gondolni: meghalni sem fogok. Valószínûtlennek tûnt, hogy ily kevés dologra korlátozódjék egy ember élete; az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy előbb-utóbb történik valami. Súlyos tévedés. Michel Houellebecq
10. Miért érzem mindennél erősebben, hogy hamarosan meghalok? Hogy két nap vagy húsz év múlva, most egyre megy. Eltûnök majd anélkül, hogy valaha, valaki (...) igazán látott volna engem. Mint amikor prizmán keresztül összegyûjtött napfénnyel lyukat égetnek a selyempapírba. Ughy Szabina