Csillagunk a hideg Hold. Lelni Se lehet csillagot hidegebbet, De bennünk ősz hajak, csorba dalok Szeretnek és forrva szeretnek. Senki sem érti, mert sohse volt ez S szomoru palástunk elnyúlva kacag, De meztelen előnk csillogva az éjben Egyen, nagyon, új és új ájulással, Egyen, nagyon, örökre összetapad.

Kapcsolódó idézetek

1. Tán fáj a csillagoknak a magány, A térbe szétszórt milljom árvaság? S hogy össze nem találunk már soha A jégen, éjen s messziségen át? Tóth Árpád
2. Kék már az ősz, akár a szilva hamva Maradj velem ne hagyj ne hagyj magamra Maholnap itt a hó a dér a harmat Szeress nagyon kívánlak és akarlak Még csillag nincs az este fénytelen Tenélküled minden reménytelen. Végh György
3. Nem rettegjük az évszakok viharát, Együtt énekeljük szívünk szép dalát. Jöjjön a tél, a zord-fehér hólepel, Szívünk lángját semmi nem olthatja el.
4. Egy félig csókolt csóknak a tüze Lángol elébünk. Hideg az este. Néha szaladunk, Sírva szaladunk S oda nem érünk. Ady Endre
5. Hideg sötét az én világom, S a te szerelmed oly meleg! Tüzét, fényét e csillagnak még Nem olták ki az emberek Még mindig ott ragyog előttem... Álmodjál szépeket felőlem.
6. Milyen csonka ma a Hold, Az éj milyen sivatag, néma, Milyen szomoru vagyok én ma, Milyen csonka ma a Hold. Ady Endre
7. Télbe fordult minden, majd a hó esővé vált A könny arcunkon mély árkokat vájt S a lány, kit szerettem, elfáradt mellettem Remélem nem túl késő még Adja az ég.
8. Nincs már Közel és nincs már Távol. Régi asszony s régi legénye Úgy suhanunk, úgy simulunk, Úgy hull reánk a hûs Holdnak fénye, Úgy borulunk, úgy remegünk Egymásba, mintha soha-soha Kettő nem lettünk volna ketten. Ady Endre
9. Csörren a cserfák csupasz ága, Kegyetlen a hideg! Csikorgó tél van, s zordon éjjel, S a világ didereg; Gyémántmezőket lát az ember, Amerre elhalad; A hókristályok ezre csillog, Ropog a láb alatt. Vasile Alecsandri
10. De messze jársz is tőlem már. Emléked szívemben lassan megcsendesedik. Elhalkul, mint a távolodó léptek, hideg vagyok, közömbös, hó esik. A tél a szerelmemet összehúzza, fel-feldobbansz bennem, de merre vagy? nem sejtem már. Magános lettem újra, és dermedt. És dermesztek, mint a fagy. Lakatos István (költő)