Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Csodálatos ez a mi életünk: színészeké! Hogy kergetjük a napokat, egyiket a másik után, meg se gondolva, hogy hát bizony mindennap egy nap! Gondolunk is mi arra, hogy egy nap elmúltával ismét öregebbek leszünk.

Blaha Lujza
🌱 Bölcsesség 💞 Igaz szerelem
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az öregedés nem lassú folyamat. Egyik nap még fiatalok vagyunk, s a másikon pedig már vének. Igen, pillanat az egész, és megöregedünk. Szinte varázsütésre. Mindannyian titkon abban bízunk, hogy mi kivételek leszünk, az egyedüli kivételek, minket majd elkerül a halál, és örökké élünk. Aztán egy nap már nem hiszünk ebben többé. Ekkor lettünk öregek. Cserna-Szabó András
  2. A színházban minden nap szembesülünk azzal, hány évesek vagyunk. Amellett, persze, hogy ez a világ konzervál is, jó kondiban tart. Ám mindig érkeznek fiatalabbak, évről évre változik, ki milyen szerepet játszhat el. A színészek sokkal jobban szembesülnek a korukkal, mint más emberek. Pelsőczy Réka
  3. Felgyorsítottuk az időt, egyformaságban rohanunk. De ha minden napunk rejtély és csupa ismeretlen, úgy végtelenül hosszú lesz, és újra gyerek lesz az ember. A mindig új tapasztalás - az élet ez.
  4. Nem feltétlenül kellene túl sokat foglalkoznunk az idővel, hiszen annyi mindent felbolygat és elnehezíti lépteinket, arra emlékeztet bennünket, hogy az élet gyorsabban telik annál, mint amit mi még képesek vagyunk felfogni, és néha alig tart tovább egy lélegzetvételnél. Az ember egy darabig fiatal, aztán egyszer csak már nem az. Jón Kalman Stefánsson
  5. Így megy az élet. Eleinte gazdagodunk, vetünk esztendőkön át, azután jönnek évek, amikor az idő megsemmisíti ezt a munkát. A bajtársak árnyéka sorjában elhagy. És gyászainkba lassan belevegyül egy furcsa szomorúság: öregszünk. Antoine de Saint-Exupéry
  6. Van abban valami jó is, ha öregszik az ember. Az életnek onnantól van értéke, ha felfogjuk, hogy minden mulandó. És ehhez bizony éveknek kell eljárniuk a fejünk felett. Borsa Brown
  7. Egy életünk van, és az villámgyorsan eltelik. Fiatalkorom óta érzékelem, hogy rohan az élet, mindig is kisebbfajta drámaként fogtam fel. De nem ez az igazi probléma, hanem az, hogy az általános nézet szerint rendkívüli dolgokat kell mûvelni, amikkel aztán el lehet dicsekedni. Holott az a legfontosabb, hogy normálisak legyünk.
  8. Minden előadás egyszeri és megismételhetetlen. Mi, színészek sem vagyunk minden este ugyanolyan formában, időnként fáradtabban érkezünk a színházba, máskor könnyedebben, természetesebben reagálunk egymás gesztusaira is. Mécs Károly
  9. Mi fontoskodva futkosunk itt, S az Idő csak játszik velünk... Az évek egyre-másra szállnak, S elillan kurta életünk. Szép Ernő
  10. Azt mondják, hogy ha az ember megöregszik, mint én, lelassul a teste. Én ezt nem hiszem. Szerintem ez tévedés. Van egy elméletem, hogy nem mi lassulunk le, hanem az élet lassul le számunkra. Érti? Minden úgy elbágyad, és annyival több dolgot lehet észrevenni, ha a dolgok lassan mozognak. Mi mindent lát az ember! Micsoda különleges dolgok történnek az ember körül, amiket azelőtt nem is sejtett. Igazán élvezetes kaland, nagyon élvezetes! Gerald Durrell
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat