Ugrás a tartalomra
Csöng a telefonod. Ping! Sms-t kaptál. Píng! Új e-mailed érkezett. Rögtön elvonja a figyelmed. Vajon ki írta, és mi van benne? Fölveszed a telefont, és amikor véget ért a beszélgetés, megnyitod az üzenetet is. És akkor már körülnézel a Facebookon és az Instán is. Tudod, hányszor pillantasz a telefonodra, és hányszor csekkolod a közösségi médiát? Régen ledőltél a kanapéra a kezedben egy könyvvel, és várva várt levelek hullottak a lábtörlődre. Felhívtál valakit, kicsöngött a lakásán, és reménykedtél benne, hogy felveszi. Most információáradatban élünk. A telefonunkon keresztül napi 24 órában rá vagyunk kötve az internetre. Sokkal több információ jut el hozzánk, mint mondjuk tizenöt évvel ezelőtt. Még a semmittevés sem megy, ha a közelben van az okostelefon. Folyamatos a kényszer, hogy megnézzük, miről maradtunk le.
Kapcsolódó idézetek
-
Ma, amikor az okostelefon alig egy évtizede lépett be az életünkbe, egyre gyanúsabb, hogy nem csak pozitív hatással bír. Úgy érezzük, sok a dolgunk, mégsem vagyunk hatékonyak. Bármikor elérhetünk bárkit, mégis magányosak vagyunk. A technológia egyrészt felszabadít, másrészt viszont magához is köt - és minél erősebb a függés, annál inkább el kell gondolkodnunk, hogy tulajdonképpen ki a főnök.
-
Az internet széles körû elterjedésével a mûveltséget leváltotta a tájékozottság. Manapság pedig a tájékozottságot a felületes informálódás, a szemmel ide-odaugrálás és szavak kiragadása alapján megszerzett kvázi-információ adja, amit konyhakész kap az olvasó, holott a mögé nézés hasznos és fontos lenne. Olvasót írok, de ez manapság a telefonba bújást jelenti, a villámtájékoztatás, az instant hírek és vélemények terepét. Körül kell nézni egy jármûvön, ki mit tart a kezében.
Simonyi Balázs
-
Az ember lassan már nincs is jelen a saját életében. Bármit csinálunk inkább, csak hogy elûzzük a csendet, és mindig az az új dolog éltet minket, amibe éppen belefogunk. Sms-ezünk, zenét hallgatunk, bekapcsoljuk a rádiót, vagy csak hagyjuk elkalandozni a gondolatainkat, ahelyett hogy megfékeznénk őket, és kizárnánk a világot egy pillanatra.
-
Bárhol is vagyunk, az okostelefon lehetőséget ad arra, hogy folyamatosan kapcsolatban legyünk az ismerőseinkkel. Ez enyhíthet a magányon és a társadalmi elszigeteltségen, és megfelelő használata produktivitásunkat is növelheti. De mindez stressz forrásává is válhat: mindig benne lenni valamiben, és soha nem érni a végére.
-
A mobiltelefonok mintegy húszéves színre lépésük óta uralkodnak az emberek felett. Nem kellett húsz év, hogy megtudjuk, nélkülük is megvoltunk ugyan, mégis úgy uralkodnak felettünk, mintha erre lenne szükségünk. Az ember feltalálta a mobiltelefont, de ezzel együtt feltalálta az aggodalmat is, amelynek nincs mobilja. Lehet, hogy ilyen lehetett, amikor a levelet feltalálták. Ugyanúgy, akár az internetet. Amikor az emberek létrehoznak valamit, valami mást el is veszítenek.
Genki Kawamura
-
Rám se néz, hozzám se szól. Napok telnek el. Vonszolom magam. Valami belém markol és lüktet. Valami belém hasít és szúr. A nappalok még telnek, mert sok a munka, de az éjszakák… Nem alszom, nem eszem, hányingerem van, szédülök, remegek. Rosszul vagyok, nincs kedvem, nincs erőm, megmagyarázhatatlanul rám tör a sírás. Direkt kikapcsolom a telefonomat, hogy ne várjak semmit, aztán ez gyötör, visszakapcsolom, semmi, majd újra ki.
Tisza Kata
-
Korábban sok munkával járt megírni egy levelet, megcímezni és felbélyegezni egy borítékot, és elvinni a postaládáig. Napokba, hetekbe, esetleg hónapokba telt, mire választ kaptunk. Ma összeüthetek egy e-mailt, elküldhetem a világ másik felére, és (ha a címzett épp online van) egy percen belül választ kaphatok rá. Megspóroltam egy csomó időt és vesződséget, de nyugodtabb lett vajon az életem? Sajnos nem. A kézzel írt levelek korában az emberek általában csak akkor írtak, ha fontos mondanivalójuk akadt. Nem vetették papírra az első dolgot, ami az eszükbe jutott, hanem apróra átgondolták, mit akarnak mondani, és hogyan fogalmazzák meg. Hasonlóképen átgondolt válaszra is számítottak. A legtöbben nem írtak, és nem is kaptak havi néhány levélnél többet, és csak nagy ritkán éreztek kényszert arra, hogy nyomban válaszoljanak egyre. Ma napi több tucat e-mailt kapok olyanoktól, akik azonnali választ várnak. Azt gondoltuk, időt takarítunk meg; ehelyett tízszeres fordulatszámra pörgettük fel az élet mókuskerekét, és sokkal szorongóbbá, idegesebbé tettük napjainkat.
Yuval Noah Harari
-
Ismerem a bekattant állapotot. És te be vagy kattanva. Történelmi pillanat. Nem tudsz koncentrálni, igaz? Rögtön ugrasz, ha csöng a telefon. Naponta több százszor megnézed az email-jeidet. Szerelmes dalokat akarsz írni. Nem, legszívesebben minden beszélgetésben valahogy ráterelnéd a szót. Mindenkivel megtörténik. És most veled is megtörtént, barátom.
-
Kinek mi köze a magánéletünkhöz? Annak idején egy telefonbeszélgetés úgy kezdődött, hogy hogy vagy, manapság viszont arról faggatnak, hogy hol vagy. (...) Miért kéne bárkivel is tudatnom, hogy merre járok? Miért? És egyáltalán miért érdekli másokat, hogy hol vagyok? A rohadt telefonok miatt kifordulunk önmagunkból. Szép lassan eltüntetik a privát szféránkat, és mi nem teszünk ellene semmit, szinte tudomást se veszünk róla!
-
Az elmúlt évtizedben, különösen mióta a közösségi média megjelent és elkezdte uralni az életünket, a befelé fordulás és az elcsendesedés szinte hiánycikké vált az életünkben. Nem tudunk már csöndben maradni. Nem tudunk egy kicsit magunkba nézni, hogy "ki vagyok én?, honnan jöttem?, milyen álmaim voltak?, azok az álmok most hol vannak?, hol tartok ahhoz képest?, kihez hasonlítom magam?". Nagyon sok embernek szorongást és frusztrációt jelentett az, hogy látta a másikat a közösségi médián, és elkezdte hozzá hasonlítani a saját megélését. Amit én elveszni láttam az elmúlt időben, az a belső iránytû, mert az iránytû kikerült, a közösségi média szolgáltatta, és annak mentén próbáltuk meg a saját életünket igazgatni, miközben - tetszik, nem tetszik - az iránytû csak belül tud lenni, és most ehhez kell visszatalálni, ehhez a belső maghoz, ami ott van mindannyiunkban, csak hát keveset ápolgattuk, keveset törődtünk vele, mert inkább azzal voltunk elfoglalva, hogy az Instagramon ki mit csinál.