De az embert vágyai vezérlik; Vágyaimnak sólyomszárnya támadt, S odahagytam őslakom s anyámat.

Kapcsolódó idézetek

1. Az életet már megjártam; Mit szivembe vágyva zártam, Azt nem hozta, Attól makacsul megfoszta. Arany János
2. Üres a fejem, a lelkem árva, Egy nehéz súly húz vissza a magányba, És hatalmába kerít engem a bánat, Teljesen felemészt az önsajnálat.
3. Az ember mániákusan, veszendően, a pokol és a halál határán vágyódik valaki után; keresi, kergeti, hiába, és az élete elsorvad a nosztalgiában. Szerb Antal
4. De néha mintha érezném az örvényt, és szédülök, mint akit elkapott, vágy és félelem hullámverésében elfelejtem, miből és hol vagyok. Kiss Judit Ágnes
5. Szívemet társi szomja, Emberekhez vonva-vonja, De majd, mint beteg az ágyba, Visszavágyik a magányba. Arany János
6. Vándor vagyok. Zord eszmék vándora. Gond és harag pusztáit járja lábam. Lelkemben elvész édes sóhajod, Mint a madár-hang erdők viharában! Ábrányi Emil (ifj.)
7. A honvágy, mint a keselyû, lecsap, és lelkembe váj a fájdalom éles karmaival, mint a kiáltás, kiszakad a szívből, réges-régi napok legmélyéből, és mint a vihar, elragad... mint a vihar... Wladyslaw Stanislaw Reymont
8. Elfogy a szándék, fölcserélt otthonok, alatta a föld rég futóhomok, s hová a szél hajtja, ott ver tanyát az, aki egyszer elhagyta otthonát.
9. Az idő megszûri az ember vágyait. Márai Sándor
10. Mint a villám tépte, magányos fenyő, Mint a vizét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő, Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér, Otthont, házat, hazát, nyugalmat már többé nem remél. Ismerős Arcok