Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Dolgok, amelyek sosem tûntek különlegesnek, egyszer csak sugározni kezdtek, mert neki megakadt rajtuk a tekintete. Világom megnőtt, mert tudatom megkétszereződött. Ezt nagyon világosan éreztem. Már nem csak a saját gondolataimból állt, hanem hirtelen belekerült minden, amit ő gondolt, érzett, amire vágyott, amiben hitt.

🔮 Jövőkép 🎲 Sors
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Eddig csupán egyetlen dolog létezett, ami nélkül nem bírtam élni, most kettő lett. Szeretetem nem oszlott meg közöttük; nem olyan fajta volt. Sokkal inkább mintha megnagyobbodna a szívem, abban a pillanatban kétszeresére nőtt. És teljesen betelt. Stephenie Meyer
  2. Erős a vágy, hogy az ember mindent magába szippantson, amire a szeretett nő ránézett, hogy semmit se felejtsen el, egyetlen momentumát sem ennek a világnak, amely egyszeriben az ő, a szeretett nő világa is lett, áttetsző, tiszta, kiismerhetetlen. Bernlef
  3. Tudod, nem is hittem volna, hogy ennyire beletörődöm. A vakságomba. Mert látok. Jobban látok mindent, mint régen, amikor még megvolt a szemem világa. A hangok meg az illatok képpé válnak. És minden, amire emlékszem, megszépül.
  4. Mikor tekintetünk összeért, éreztem, hogy elsápadok. Furcsa rettegés kerített hatalmába. Tudtam, hogy szemtől szembe kerültem valakivel, kinek puszta egyénisége annyira igéző volt, hogy ha engedek neki, lebírja egész valómat, egész lelkemet, sőt egész mûvészetemet is. Oscar Wilde
  5. Lassanként fénnyel és értelemmel telt meg minden. A bizonytalanság szertefoszlott, a szavak maguktól törtek elő, és már nem is ügyeltem olyan nagyon, hogy mit mondok. (...) Hallgattam a saját hangomat, de mintha már nem is én lettem volna, mintha másvalaki beszélne, az a bizonyos valaki, akivé válni szerettem volna. A szavak már nem fedték a valóságot, eltolódtak, átsiklottak más, színesebb területekre - nem, amelyeken az életem apró eseményei zajlottak -, és én tudtam, hogy már nem az igazat mondják, hogy képzelgéssé és hazugsággá válnak, de nem törődtem vele, hiszen az igazság vigasztalan volt és fakó, s csak az érzelem, csak az álmok visszfénye fejezte ki az igazi életet. Erich Maria Remarque
  6. Napról napra, hétről hétre úgy éreztem, valami szétárad bennem, ott legbelül, valami lágyan és melegen, finoman és érzékien átveszi az irányítást testem felett. És ez a valami egyre elviselhetetlenebbé tette azt a tényt, hogy csak úgy létezzünk a világban, távol egymástól. Ez a valami nem pusztán a nő vágya volt a férfi után. Hanem az életem mélyéből egyetlen pillanat alatt feltörő szerelem. Tomán Edina
  7. Tudatosulni kezdett benne, hogy felette ott az ég. A csillagokkal teli társ, mely mintha sok-sok szemével figyelné őt.
  8. Ha egy ismeretlen ember szemébe nézek, sokszor az az érzésem támad, hogy olvas a gondolataimban, ezért szándékosan furcsa dolgokat gondolok. Kanehara Hitomi
  9. Mióta eszmélek, szeretek szeretni, hiszen tudod: sokat és sokfélét szerettem. Téged talán jobban, mint másokat, de mindez nagyon rég volt. Az évek csöndben körém rakódtak. Közönyből építettem nyugalmat. Azt hittem, hozzám nem ér fel már semmi hullámverés. De te egyszer csak újra megjelentél, vadul dörömböltél, és rám törted a kaput. Szédülök, mint aki varázslatból ébred. Mi ez? Felfogni sem tudom, mi történt velem. Egyik pillanatról a másikra - váratlanul és hihetetlenül - sarkaiból fordult ki a világ? Vagy csak az én világom? Egy biztos: kötelékeim fellazultak, zárt énem kitárult, a mindenség részesévé lettem. Olyat kaptam Tőled és Általad, amit örökre elveszettnek hittem: a létezés értelmébe vetett hitet.
  10. Régen azt hittem, a mûvészet meg fogja változtatni a világot. Az emberek majd meglátják a képeimet, megértik, mit akarok, és szabadabbak lesznek. Aztán rájöttem, hogy ahány néző, annyiféleképpen érti a képeimet. Wahorn András
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat