Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egész életemben valahol nagyon mélyen őriztem mindenféle szeretetet, nehogy kiszökjön. Meg akartam tartani saját magamnak. Féltem, nehogy örökre elveszítsem. Azt hittem, ha megosztom, apránként elfogy, nekem pedig semmi sem marad.

Charles Martin
🐶 Kutya ⚖️ Igazság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Valamit őrizni fogok magamban mélyen, amit soha nem veszíthetek el. Ami nem kophat el. (...) Valamit, ami láthatatlan. Valamit, amit minden egyes pillanatban éreztünk, ahogy megláttuk egymást. Albert Tímea
  2. Abban a pillanatban olyan közel akartam lenni hozzá, amennyire csak lehetséges. Azt akartam, hogy soha ne hagyjon el. Az életem részének akartam abban a percben, és másnap, és a rákövetkező napon. Szükségem volt rá, mint még senki másra. Becca Fitzpatrick
  3. Sosem éreztem ehhez foghatót, s féltem, hogy többé be sem érem kevesebbel. Már nem harcoltam önmagammal, s nem kellett érte küzdenem. Odaadtam mindenemet, azt is, aminek létéről nem is tudtam. (...) Szerettük egymást. Vavyan Fable
  4. Minden tettemben és gondolatomban és életem minden mozzanatában meg tudom magam tartani. A szerelemben nem: itt teljesen fel kell magamat adni. (...) Önmagamat nem tudom feladni csak úgy, minden további nélkül. Nem lehet úgy, hogy visszakapjam magam. Akit visszakapok, már nem az, aki voltam. Az már több, gazdagabb, egyszerûbb, tisztább és istenibb. Ez a szerelem titka. El kell vesznem és meg kell semmisülnöm. Hamvas Béla
  5. Sosem bírtunk elszakadni egymástól teljesen. Néha úgy éreztem, mindent feláldoznék a szerelméért, máskor meg éppen ellenkezőleg, a lehető legmesszebb akartam kerülni tőle, annak reményében, hogy akkor sikerül majd lenyugodnom és visszakapnom a lelki békémet. Elizabeth M. Gilbert
  6. Nem engedtem magamnak, hogy bárkit szeressek, így nem veszíthettem el senkit. Egy fal mögé zártam a szívem.
  7. Úgy kezeltem minden percet, amit a családdal és a barátaimmal töltöttem, mintha különleges jelentőségû volna. Úgy figyeltem az arcukat és a hangjukat, hogy soha ne felejtsem el. Tudtam, hogy soha többé nem látom viszont őket, és majd megszakadt a szívem, de így kellett lennie. Darren Shan
  8. A saját életemben rengeteg hibát elkövettem, iszonyú sokat, de mindig ott munkált bennem a vágy, hogy önmagam előtt ne veszítsem el a büszkeségemet és a méltóságomat. Annak ellenére, hogy gyakran mindent elkövettem azért, hogy elveszítsem. Csernus Imre
  9. Csak most látom, hogy mindig is őt szerettem... Mindig, az első perctől fogva. Éppen azért féltem tőle, mert annyira szerettem. Gyáva voltam a szerelemben is, mint mindenben. Igyekeztem elbújni a valóság elől. Harcoltam (...)... szégyelltem, hogy akkora hatalma van fölöttem... és megjárattam vele a poklok útját... Most pedig úgy vágyom utána, hogy majd belehalok. Azt mondhatod, persze, jellemző, hogy amint elérhetetlenné válik valami, azonnal felébred bennem utána a vágy. Lehet, hogy igazad is van. Hogy ilyen vagyok. De azt tudom, hogy szeretem (...), hogy mindig szeretni fogom őt, és hogy most itt hagyott örökre... Agatha Christie
  10. Nagyon zavart, hogy az eltûnt dolgaim egyszerûen soha nem lettek meg. (...) Nem vágytam új dolgokra - tízéves koromtól kezdve úgy éreztem, hogy amim eltûnt, nem lehet pótolni. Nem, nem újat akartam, hanem megtalálni a régit. Cecelia Ahern
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat