Ugrás a tartalomra
Egy egyszerû futóverseny többet mond el az emberek fizikai állapotáról, mint bármilyen laboratóriumi teszt.
Kapcsolódó idézetek
-
A futás a testen kívüli élmény ellentéte (...), test elme nélkül, színtiszta fizikalitás - lépés, lélegzetvétel, nyújtás. Felülmúlhatatlan könnyûség.
-
A futás szépségét részben az adja, hogy szinte semmilyen felszerelés nem kell hozzá.
-
A futás az emberi közérzet egyik legősibb és legkönnyebben elérhető "édesítőszere".
-
Egy ultrafutónál semmi sem olyan fontos, mint a lelkiállapot.
Scott Jurek
-
A futónak látszó egyén és a futó között akkora a különbség, mint a gimiben a gyógytesis és a tesi tagozatos között: csupán a ruházat azonos. A futónak látszó egyén belekezd, majd abbahagyja, amint az oldala szúrni kezd, míg a futó attól futó, hogy leküzdi a jelentkező, a dologgal együtt járó kellemetlen tüneteket. A futónak látszó egyén meg van győződve róla, hogy ő is meg tudná csinálni; a futó megcsinálja. A futónak látszó egyénnek a közismert kilométerszámon kívül nincs fogalma arról, mennyi egy maraton valójában, a futó ezt már akkor fel tudja mérni, amikor lefutja az első félmaratont. A futónak látszó egyénben tombol a versenyszellem, le akarja hagyni a másikat, a futónak kizárólag önmagával van dolga: önmagát kell legyőznie.
Keresztury Tibor
-
A maraton elsődlegesen nem a sportteljesítményt, hanem a személyiséget teszteli.
-
A futás lényege a szabadság.
-
A futás egyre népszerûbb. (...) Ebben nincs semmi különös. A futás könnyen elérhető: csak egy futócipőre van szükség, és bárhol, bármikor futhatunk. És olyan sok előnye van, hogy tulajdonképpen az a furcsa, hogy még nem fut mindenki az országban.
Marijke ten Cate
-
Ha futsz, bárki lehetsz. Érzed a tested, kitöltöd a tested, kikapcsolod a gondolataidat és az érzelmeidet. Ha versenyzel, átveszi az irányítást a tested, és te hagyod, mert győzni akarsz. A sebesség megtöri az akaratod, semmissé teszi az ellenállásod, és átlök a célszalagon.
David Levithan
-
Az emberek arckifejezése sokkal többet elárul, mint a szavaik.