Ugrás a tartalomra
- Szerinted létezik lélek, vagy nem?
- Szerintem létezik. Szerintem ez lenne az a része az embernek, ami olyankor hiányzik belőle, amikor már meghalt. Erre leginkább nagypapám halálakor jöttem rá. Valahogy rettenetesen idegen volt őt halottként látni. Mintha a lényegét tekintve minden eltûnt volna belőle, amitől korábban ő volt a nagypapám. Ott már csak egy személytelen hulla volt ő is a ravatalon, akinek semmi köze nem volt a korábbi saját magához. Ami ottanra eltûnt belőle, az volt valahogyan a lelke, legalábbis én azt hiszem. Talán a nagypapám lényegének tudnám nevezni, de nincs erre igazán jó szó.
Kapcsolódó idézetek
-
A legtöbb ember, amikor meghal, a mennybe vagy a pokolba kerül, és ennyi. De néhányukkal, valamilyen okból, nem ez történik. Kísértetek, nyugtalan szellemek, erőszak, gonoszság vagy egy sima tévedés - mindez csapdába ejtheti a szellemet itt a földön. Nem azt mondom, hogy magát a lelket. Ebben nem hiszek, de a léleknek valami emléke, lényege itt reked.
Laurell Kaye Hamilton
-
Hiszek a szellemekben. Õk kísértenek bennünket, ők azok, akik magunkra hagytak minket. Életem során sokszor éreztem úgy, hogy itt vannak körülöttem, hogy figyelnek, tanúságot tesznek akkor is, ha erről az élők nem is vesznek tudomást, ha egyáltalán nem érdekli őket a jelenlétük.
-
Hogyha a lélek halhatatlan természete fönnáll,
S így születésünk percében jut csak be a testbe,
Mért nem bírunk emlékezni előbbi korára,
S mért nem látjuk semmi nyomát sem múlt idejének?
S hogyha a lélek lényege annyira átalakult, hogy
Minden múlt esemény emléke kihullt tudatából,
Hát a haláltól akkor sem járt messze szerintem,
Mert el kell ismernünk azt, hogy előbbeni lénye
Elpusztult, és most mint új lény jött a világra.
Titus Lucretius Carus
-
Ha nincs bekapcsolva az eszem, még mindig nem tudom felfogni, hogy a mama hat éve halott és a papa is. Az eszem tudja, hogy mind a ketten meghaltak, de a lelkem, vagyis az idegrendszerem, amely talán ugyanolyan bonyolult, mint a többi emberé, nem hiszi el, hogy nincs már a mama sem és a papa sem.
Szilvási Lajos
-
Nem hiszek a lélek halhatatlanságában, de azt hiszem, hogy a holtak örökséget hagynak ránk. Nekem fontos, hogy hû maradjak ehhez az örökséghez.
Michel Onfray
-
A lélek olyan, mint egy benned élő szentimentális élőlény, aki érez, és magára vállalja azokat a sértettségeket és haragokat, melyeket a külső világ okoz. Õ az, aki ha nem vagy magadnál, ha fizikailag nem vagy jelen, jelet ad, hogy élsz. Kicsi, jelentéktelen élőlény, mégis neki van a második legfontosabb feladata az agy után. Õ a "legfiatalabb jótevő", aki minden nap gondoskodik róla, hogy bírni tudd a hétköznapi élet kihívásait.
Kováts Laura Rozália
-
Mindenkinek megvan a maga társa. Mintha a két lélek egy volt volna, ott, ahonnan minden élet ered, s két testbe osztottan fújták volna alá, hogy itt éljen a földön, ezen a rendetlen csillagon. S a két léleknek keresnie kell egymást. Meg kell találnia egymást, különben örökre hiányzik a szívének a fele. S ha meg nem találja egymást, s nem a maga felével egyesül, holtáig érzi a tévedését, szívének a hiányosságát, csonkaságát.
Gárdonyi Géza
-
A lélek olyan, mint egy tiszta lap, melyet a világ ír tele, vagy inkább mint egy üres kancsó, melyet a világ tölt meg színes boraival. S ha nincs két egyforma lélek, vagyis ha minden embernek külön egyénisége van, az egyrészt azon alapul, hogy nincs kettő, aki ugyanazt a világot látná, másrészt, hogy nincs kettő, aki ugyanúgy látná a világot. (...) Mindenikünk lelkében a világ tükröződik vissza, de mindenikünkben másként tükröződik. S a lélek maga, az egyéniség nem egyéb, mint a világnak egy sajátságosan színezett tükörképe.
Babits Mihály
-
- Valamikor azt gondoltam, hogy a lelkeink nagyon régen egyek voltak, és az elválasztott lelkeink most szeretnének újra egyesülni, és ezért vagy te itt. Ezért jöttél hozzám (...).
- Nem. Ha a lelkeink egyek, akkor közel fognak kerülni egymáshoz (...). Nem számít, milyen messze kerültek (...), és milyen sok életük volt, ők nem hazudnak.
-
Hogyan lehetne azt képzelni, hogy a lélek, ez a fönséges, megfoghatatlan valami, ne legyen különválasztható a testtől, és megszûnjön nyomtalanul, mint a kihûlt fazék párája. Lehetséges-e az, hogy e földi pálya után, ahol az egyik ember jó és szerencsétlen, szegény és nyomorúságban van koporsó zártáig, a másik pedig rossz, de bőségben él, és mosolyog rá az élet mindennemû örömeivel, lehetséges-e, mondom, hogy ne legyen egy felső elbírálás és egy másik világ ezek után, ahol ezek kiegyenlíttetnek.
Mikszáth Kálmán