Ugrás a tartalomra
Egy hó lefolyta alatt testünk teljes átváltozáson megy keresztül; ma merőben más anyagrészekből vagyunk összetéve, mint négy héttel ezelőtt. Hasonlóan azon felhő-darabhoz, mely egy magasabb orom fölött borongani látszik; a szem azt véli, mikép ugyanazon ködcsoportulatot látja maga előtt, pedig az folytonos enyészésben és támadásban lévén, egybetevő részei változnak, de alakja megmarad. Vagy hasonlóan azon habfürtözethez, mely megtartja ugyan állandóan alakját, de a folytonos eloszlás és alakulás folytán uj meg uj haboknak köszöni lételét.
Kapcsolódó idézetek
-
Az esztendő részei észrevétlenül simulnak egymásba: a téli álomra a kikelet, a virúlat- és munkásságra a hervadás és lankadás lassú átmenettel következnek; egyenként lopóznak fejünkre az ősz hajszálak; s életkedvünk, erélyünk fogyása, érzékeink gyengülése által lépésről lépésre vitetünk a feloszlás felé. De az esztendő változásakor rögtön s fájdalmasan lep meg bennünket az idő gyorsaságának s életünk rövid voltának eszmélete, azon keserû hozzáadás kíséretében: hogy kötelességeinkből oly keveset végeztünk, a boldogságból oly keveset ízleltünk!
Tompa Mihály
-
Télen, amikor esik a hó, az ablakon kinézve temérdek egyforma hópelyhet láthatunk. Ha azonban nagyító alatt nézzük őket, azt tapasztaljuk, hogy nem egyformák, mindegyikük másmilyen alakú, nincs köztük két pontosan egyforma. Így van ez az emberekkel is.
Csíkszentmihályi Mihály
-
Midőn a hervadás és rohadás folytán a gyöngéd virágot néhány porszemmé, az emberi és állati testet maroknyi földdé látjuk leolvadni, ne gondoljuk, hogy az azokat egybetevő anyagrészecskék elenyésztek, megsemmisültek; csak kiléptek a régi összeköttetésből, hogy egy ujba menjenek át; szárnyakra kelve szétoszoltak a levegőben, hogy uj életnek adjanak eredetet.
Mentovich Ferenc
-
Manapság a gyárak felől érkező, változó irányú szelek és a föld emelkedő hőmérséklete miatt a hó nem zuhatagokban esik már le, hanem az éj leple alatt, lassú rétegekben, akár a szétmálló buborékok. A világ, ez a megfáradt mûvész, egy újabb összecsapott évszakkal szúrja ki a szemünket.
Jeffrey Eugenides
-
Mint ahogy azt látjuk, hogy a víz s más nedv, ha edénye
Széttörik, elfolyik és lassanként szerteszivárog,
És szétfoszlik a köd meg a füst is a híg levegőben,
Hidd el, hogy lelkünk is szétfolyik, és hamarabb vész
El, s gyorsabban változik ismét őselemekké,
Mint hogy az ember testéből kiszakadva elillan.
És ha a test, mely edényképpen szolgál vala néki,
Nem képes megtartani többé, összetöretvén,
Vagy mert megritkult, az erekből vére kifolyván,
Hogy hiheted, hogy a lég meg tudná tartani egyben,
Bár az a testünknél sokkal ritkább szövedékü?
Titus Lucretius Carus
-
Van úgy, hogy változásra vágyunk. Átmenetre. Mint az évszakok. A tavaszunk csodálatos volt, de a nyarunknak is vége. Kihagytuk az őszt. És most... hirtelen olyan hideg lett, annyira hideg! Minden megfagy. Szerelmünk elaludt, és a hóesés meglepte. És ha elalszol a hóesésben, nem érzed a halál közeledtét.
-
Veszély esetén a látásunk megváltozik - nem a szemünkkel látunk élesen, hanem inkább az egész testünkkel. Mintha az ember a bőrével látna, különösen éjszaka. Ilyenkor szinte az az érzésünk, mintha a neszeket is látni tudnánk, a hallóérzék szerepét is annyira a bőr veszi át. Kinyitjuk a szájunkat és figyelünk, s mintha a szájunk is látna és hallana.
Erich Maria Remarque
-
A test hanyatlása lassanként kúszik előre, ahogy a növekvő inda. Egyik napról a másikra a változások észlelhetetlenek. Alkalmazkodunk hozzájuk. Azután történik valami, amiből megértjük, hogy a dolgok megváltoztak.
Atul Gawande
-
A testem átmeneti test. Részecskéi havonta szinte teljesen átalakulnak. Csak a testem és az agyam mintái folytonosak.
Ray Kurzweil
-
Az élet olyan, mint a sûrû köd, amely hideg reggelenként körülvesz bennünket - valósnak, szilárdnak látszik, konkrét alakot ölt. Ám amikor a napsugár átmelegíti, egy szempillantás alatt nyom nélkül elillan.