Ugrás a tartalomra
Manapság a gyárak felől érkező, változó irányú szelek és a föld emelkedő hőmérséklete miatt a hó nem zuhatagokban esik már le, hanem az éj leple alatt, lassú rétegekben, akár a szétmálló buborékok. A világ, ez a megfáradt mûvész, egy újabb összecsapott évszakkal szúrja ki a szemünket.
Kapcsolódó idézetek
-
Kint ólomszürke, felhős az ég, kevés a fény. Az évszakhoz képest enyhe az idő, olvad. És mindjobban kiütközik a világ piszka a hó alól.
Oravecz Imre
-
Egy hó lefolyta alatt testünk teljes átváltozáson megy keresztül; ma merőben más anyagrészekből vagyunk összetéve, mint négy héttel ezelőtt. Hasonlóan azon felhő-darabhoz, mely egy magasabb orom fölött borongani látszik; a szem azt véli, mikép ugyanazon ködcsoportulatot látja maga előtt, pedig az folytonos enyészésben és támadásban lévén, egybetevő részei változnak, de alakja megmarad. Vagy hasonlóan azon habfürtözethez, mely megtartja ugyan állandóan alakját, de a folytonos eloszlás és alakulás folytán uj meg uj haboknak köszöni lételét.
Mentovich Ferenc
-
Ez is a tél. Mutatom. Lehet hó az utakon. Fekete utcák.
Varjak. Csendek. Lehetnek. Itt-ott füst. Vagy berregés.
Mozgás. Kevés. Nehéz kabátok. Néha bátran, lobogó hajjal
átszaladhat egy-egy szerelmes nő a tájban. Gyerekek,
ritkán. Bennük nyár van. Suttog az idő a változással.
Süket és néma. Szétfolyt tejföl az ég maszatja. Állsz alatta.
Egymásnak dőlnek házak, ifjak. A vének isznak. Falu lesz
minden város újra. Fázik a srácok ujja. Szemek és szívek
gombnyi lángja itt-ott. Éjszaka ébrednek a vágyak. Szûk
kis ágyak. Pislog az éjszaka nyugalma. A kozmosz alja
átfagy, fekete ujja a Földet túrja. Titkot babrál tavaszig.
Ilyen a tél. Sokat remél. Van, hogy fehér. Sok a gazdag
több a szegény, aki örül, ha már havazik.
Jónás Tamás
-
A nyár bénítóan hat. (...) Hirtelen minden kizöldül körülöttünk, majdnem egész nap világos van, meleg szellők kergetik egymást a házak sarka körül, akár az újonnan született borjúk. De mindenki megtanulta, nem lehet bízni a melegben, hamis, szökni készül, mindig elhagy. A fák hamar levetkőznek ezen a vidéken, úgy hullajtják le a leveleiket, mint ahogy más kibújik a hálóingéből, a napok egyre rövidülnek. Gyorsabban, mint ahogy bárki is számítana rá, megérkezik a fehér tél, kitörli a többi évszak színeit, a világ üres papírrá változik, fagyos, frissen vasalt lepedőt lát, aki reggel felengedi a rolót.
Fredrik Backman
-
Mintha kihaltak volna az évszakok,
megdermedt zöldben fürödnek a fák.
Egyszerre nyár, ősz és tél vagyok.
Megkövült idő. Haláltalan világ.
Nem merek élni. Lélegezni sem.
Azt hiszem néha, nem is ver szívem,
csak mímeli, hogy van, s mert fél, dobog.
Rettenetes nehéz az idebenn.
Hát élek, félek, alakoskodok.
Bella István
-
A szerelem persze nem olvadt el az évszak változásával. Az álmodozás folytatódott, de már a múltból táplálkozott. Nem volt min híznia. És az új évszak is változásokat hozott. Úgy éreztem, a tél a szerelem időszaka, nem a tavasz. Télen a lakható világ annyira összehúzódott: abban a kicsi, zárt világban, amelyben éltünk, képtelen remények teremtek. De a tavasz leleplezte a hely eredeti rajzát: a hosszú barna utakat, a régi, repedezett járdákat a talpunk alatt, a téli viharok alatt letört ágakat, amelyeket el kellett takarítani az udvarokról. A tavasz napvilágra hozta a távolságokat, olyannak mutatta őket, amilyenek voltak.
-
Télen, amikor esik a hó, az ablakon kinézve temérdek egyforma hópelyhet láthatunk. Ha azonban nagyító alatt nézzük őket, azt tapasztaljuk, hogy nem egyformák, mindegyikük másmilyen alakú, nincs köztük két pontosan egyforma. Így van ez az emberekkel is.
Csíkszentmihályi Mihály
-
Az erdő lassan színesedni kezd. A mezőkön a termény már beérett, közeleg az ősz. Az évszakváltozás különböző csapásokkal sújt minket. Minden ok nélkül hullik a jószág, a tehenek sûrû teje sárgállik a sajtárban, néha véres is. Aztán hatalmas jégeső veri el a termés nagy részét. Mintha egy komor fekete felhő ereszkedett volna a városra, minden olyan baljóslatú, mintha valami rettenetes dolog bekövetkeztét jelezné.
Celia Rees
-
Amikor a nappalok már rövidebbek, mint az éjszakák, a hó menti meg a helyzetet.
Karin Smirnoff
-
Vajon miért vár az ember mindig másik évszakot? (...) Miért ne lehetne örülni a télnek, amely szemlátomást nem óhajt enyhíteni a szorításán, és amolyan színházi havat szór a járdákra, amikor mindjárt itt a március? A nyár úgyis eljön, és a következő tél is, amikor már egy évvel öregebbek leszünk, és egy évvel közelebb kerülünk ahhoz, amitől úgy félünk.