Ugrás a tartalomra
Egy képet nem azért kell eladni, mert pénzt akarunk keresni, hanem hogy biztosak lehessünk benne: képünk valaki olyannak kerül az otthonába, aki valóban vágyik rá, aki nagyon szomorú lenne nélküle.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy eladásra szánt lakás nem nézhet ki úgy, mintha valaki lakna benne, mert akkor csak sorozatgyilkosok akarnak beköltözni, egy eladásra szánt lakásnak úgy kell kinéznie, mintha valaki lakhatna ott. Az emberek nem képet akarnak venni, hanem keretet.
Fredrik Backman
-
Fontos, hogy az embernek mindenről legyenek képek a fejében. Akkor is, ha ezek a képek nem igazak. És persze általában nem igazak.
-
Valamikor szerettem volna egy helyen gyûjteni tárgyakat magam köré, végül csak helyeket, élethelyzeteket sikerült. Ez se kevés. (...) Ami fontos tárgy, az úgyis belém költözik, nem tud elveszni.
Parti Nagy Lajos
-
Vannak olyan képek, amelyek nem arra jók, hogy emlékeztessenek, hanem hogy megértessenek valamit. Olyan képek, amelyek egy-egy kor szimbólumává lesznek, bár a szerző ezt még nem tudja, amikor elkészíti a képet.
-
Nem a kép a fontos, ha tetszik a látvány, akkor inkább gyönyörködöm. Nem hagyom, hogy a kép elvonja a figyelmem, átadom magam.
-
Nem nehéz pénzt keresni, ha valaki csak arra pályázik. De néhány kivételtől eltekintve, az emberek nem pénzt akarnak. Fényûzés kell nekik, szerelem kell nekik, hódolat és elismerés kell nekik.
John Steinbeck
-
Az emberi kapcsolatoknak az a lényege, hogy ha valaki ad nekem, akkor annak illik valamit visszaadnom. Meg is lehet valakit vásárolni, de én azokban a viszonyokban hiszek, ahol nagyjából egyenlő értékeket ajánlunk fel a cseréhez.
-
Attól, hogy valami értékes, még nem kell kincsként őriznünk és tutujgatnunk. Úgy, mint azok, akik vesznek egy szép, új kocsit, aztán egyfolytában attól rettegnek, hogy meghúzzák, kárt tesznek benne. Mi értelme csili-vili kocsit venni, aztán nem használni, csak mert baja eshet?
Alex Honnold
-
Meg kell tanulnunk, hogy az életben nem az a fontos, hogy minél többet birtokoljunk, pedig a ma embere sajnos a legtöbbször ezt tekinti a céljának. Az emberi nagyság azon alapszik, hogy legyünk valakik. És úgy lehetünk valakik, hogy megfizetjük az árát, felajánlunk valamit áldozatul, valami olyasmit, ami gyakran szívünk legmélyén rejtőzködik.
II. János Pál
-
Az írás nem pénzkereset, nem arra szolgál, hogy híresek legyünk, randizzunk, lefektessünk valakit vagy barátokat szerezzünk. Végső soron gazdagabbá teszi annak az életét, aki olvassa a munkánkat, és gazdagítja a saját életünket is.
Stephen King