Ugrás a tartalomra
Egy nagy esemény után gyakran hallani: "Ilyet még nem láttunk!" - mintha ahhoz, hogy valami meglepjen, teljesen példa nélkülinek kellene lennie. De miért hisszük azt, hogy a saját múltunkban megtörtént legrosszabb eset egyben a lehető legrosszabb? Ha a tegnap sem hasonlított az azt megelőző napokra, miért várnánk el, hogy a jövő majd hûen ismétli a jelent?
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a jelenben velünk történő események mindig befolyásolják, néha pedig meg is határozzák a jövőnket. Ennek azonban gyakran épp az ellenkezője igaz, például akkor, amikor olyan váratlan esemény történik, ami látszólag meghiúsítja a jövővel kapcsolatos terveinket. Néha utólag jövünk csak rá, hogy az a múltbeli, egykor igazi szerencsétlenségnek tartott esemény valójában korábban elképzelhetetlen célok megvalósítását tette lehetővé számunkra.
Guido Tonelli
-
Senki nem tudja mindenre a választ, és néha az a legjobb, ha bocsánatot kérünk, és magunk mögött hagyjuk a múltat. Máskor a jövőbe kell néznünk, és tudnunk kell, ha azt hittük, már mindent láttunk, az élet még mindig meglephet minket, és mi is meglephetjük önmagunkat.
-
Mindig azt hiszi az ember, hogy már mindent látott, de téved. Azt gondolja, hogy már ismeri a legrosszabbat, de a legrosszabb mindig csak ezután jön, és a legrosszabbon túl mindig van még rosszabb.
Guillaume Musso
-
Előfordulhat ugyanis, hogy sohasem tudjuk meg, mit hoz a jövő, és ez bizony még annál is rosszabb lenne, mint ha kiderülne, hogy már a legelején tévedtünk. Mert ha tévedünk, azért még élhetünk tovább anélkül, hogy tûnődve vissza kellene néznünk, vajon mi lett volna...
Nicholas Sparks
-
Ne arra gondoljunk, hogy a történelmi események különlegesek, hogy másként mentek végbe, mint a ma eseményei, hanem arra, hogy ami ma végbemegy, holnap már történelem!
-
Az emberi történelem során hajlamosak vagyunk túlracionalizálni múltat, a kelleténél drámaibban ábrázolni a jelent, és alábecsülni jövőt. (...) A helyzet az, hogy a múltbeli események közel sem mentek végbe olyan racionálisan, ahogyan utólag gondoljuk; a jelen általában nem annyira drámai, ahogy a közbeszéd elhiteti velünk; a jövőbeli változások pedig többnyire a legmerészebb elképzeléseinken is túltesznek.
Alexander Stubb
-
Amit egykor igaznak hittünk, mára más lett. Jobban tesszük, ha elfelejtjük azt, ami volt a múltban, mert amit egykor lehetetlennek gondoltunk, vagy akár elképzelhetetlennek, az most mégis valóra válik.
-
Amikor a legrosszabb félelmeink beteljesülnek, amikor minden, amire számítottál, eltûnik, valami még mindig hajt, hogy helyrehozzuk a múltat, vagy hogy ráérjünk a jövőre. Amikor az egyetlen dolog, amire figyelnünk kellene, az a jelen. És a jelen számtalan lehetőségeire.
-
Muszáj mindig annak történnie, amire az előzmények alapján számítunk? Nem történhetne egyszer, véletlenül, valami más? De hát nem történik.
Rakovszky Zsuzsa
-
A múlt eseményei az emlékeinkben továbbélnek. Némelyikük olyan fájdalmas, hogy nem akarjuk újra átélni őket. Az emlékeinkre viszont ajándékként is tekinthetünk. Olyasmi, melyet felbonthatunk újra és újra, hogy felidézzük a boldog pillanatainkat. És olykor, az adott pillanatban emlékké alakulhat egy esemény, mert olyan igaz, oly tiszta és jelentős, hogy örökké az emlékezetedbe szeretnéd zárni.