Ugrás a tartalomra
Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a jelenben velünk történő események mindig befolyásolják, néha pedig meg is határozzák a jövőnket. Ennek azonban gyakran épp az ellenkezője igaz, például akkor, amikor olyan váratlan esemény történik, ami látszólag meghiúsítja a jövővel kapcsolatos terveinket. Néha utólag jövünk csak rá, hogy az a múltbeli, egykor igazi szerencsétlenségnek tartott esemény valójában korábban elképzelhetetlen célok megvalósítását tette lehetővé számunkra.
Kapcsolódó idézetek
-
Olyan beszûkülten gondolkozunk az életünk eseményeivel kapcsolatban, hogy ha valami váratlan dolog történik, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az alakítja majd a sorsunkat. Én viszont megtanultam, hogy nem az esemény formálja az életünket, hanem az, ahogyan reagálunk rá.
Anthony Charles Graves
-
Minden ember életében akad pár pillanat, mikor választásra kényszerül. Néhányan észre sem vesszük, hogy megtörténik, a többség nem is tud előre tervezni, de mindig van egy pillanat, mikor az egyik utat választjuk a másik helyett, és ennek életünk hátralevő részében viselnünk kell a következményeit. Ettől függ, milyen emberek leszünk, mások és saját magunk szemében.
Fredrik Backman
-
Nem tudjuk megváltoztatni a múltban történteket, de nem kell hagynunk, hogy az határozza meg, kik vagyunk. A múltbeli történelmünk befolyásolta, ahogyan gondolkodunk, érzünk és cselekszünk - de függetlenül attól, hogy mi történt, és milyen hatással volt ránk, bármikor megtanulhatunk új módokat arra, hogyan legyünk a világban, és hogyan hozzuk ki a legtöbbet az életből itt és most.
Russ Harris
-
Valahányszor azt hisszük, ismerjük a jövőt, még ha csak egy pillanatig is, az megváltozik. Néha a jövő pillanatok alatt teljesen megváltozik, és számunkra csak a következő lépés eldöntése marad. Dönthetünk a félelem mellett, hogy csak állunk ott, remegve, mozdulatlanul, a legrosszabbat feltételezve, ami történhet, vagy előrelépünk az ismeretlenbe azt feltételezve, hogy csodálatos lesz.
-
Életünk során nem csak azok a dolgok befolyásolnak bennünket, amelyek megtörténnek velünk, hanem azok is, sőt, talán azok jobban, amelyek nem történnek meg velünk.
José Ortega y Gasset
-
Minden okkal történik. A feladatunk az életben, hogy megtaláljuk ezt az okot. Néha szörnyûségek történnek. Tudod, ilyenkor úgy gondolod, hogy "Mégis mi jó sülhet ki ebből?" Néha olyan dolgok történnek, amiket nehéz elhinni, és képtelen vagy elfogadni az igazságot. Néha pedig meg is próbálod változtatni azt. De akármilyen rossznak néz ki a jelenlegi helyzet, van jó oldala is.
-
Néha nem tudjuk a múltat egyszerûen elengedni. Máskor pedig bármit megtennénk, csak hogy elfeledjük végre. És néha valami újat tudunk meg a múltról, ami mindent megváltoztat a jelenben.
-
Arra gondolok, milyen furcsa, ahogy az életünk alakul. A véletlenszerû pillanatok, ha tudatos döntésekkel kapcsoljuk össze őket, no meg egy nagy adag reménnyel, olyan jövőt alkothatnak, amely előre elrendeltnek tûnhet.
Nicholas Sparks
-
A velünk történt dolgoknak, az elszenvedett sérelmeknek, amelyek bennünket értek, nem csak múltjuk, hanem jövőjük is van. Bár a múltat nem tudom megváltoztatni, de azáltal, ha feldolgozom a történteket, a jövőt igen.
Bucsi Mariann
-
Nem a jelen befolyásolja a jövőt, te bolond, hanem a jövő alakítja a jelent. Fordítva megy az egész. Mivel a jövő adott, az események kibontakozása biztosítani fogja, hogy elkerülhetetlen és megváltozhatatlan legyen.
Frank Herbert