Ugrás a tartalomra
Egy nap elhatároztam, hogy ugyanúgy fogok játszani a meghallgatásokon, mint ahogy baseballoztam. Nem úgy megyek be és olvasom fel a szövegemet, hogy közben imádkozom, hogy megkapjam a szerepet, hanem úgy, hogy örüljenek, amiért szerződtethetnek. Úgy okoskodtam, hogy nyilván nem azt akarják, hogy béna legyek, hanem azt, hogy én legyek az a fickó, aki kell nekik. Ezért aztán úgy adtam elő magam, mintha én lennék a legjobb színész a világon. És akkor elkezdtem szerepeket kapni.
Kapcsolódó idézetek
-
Folyamatosan arra buzdítottam a színésznövendékeimet, hogy színész szemmel nézzék az életet. Ettől aztán az élet is egészen átalakul körülötted. Elég, ha csak megfigyelsz valakit az utcán, és talán szerep lesz belőle.
Szirtes Tamás
-
Egy meghallgatáson soha nem a legjobb színész nyer. Soha. Különösen a tévében nem. Az kapja meg a munkát, aki képes rá, hogy mindennap megbízhatóan teljesítsen.
George Clooney
-
A színész rengeteg figyelmeztetést kap a szerepeitől arról, milyennek nem szabad lennie. Észreveszem, hogy én is ugyanazokat a rossz mondatokat használom az életemben, amiket a szereplő, ezért legközelebb már nem fogom elővenni őket. Persze ez nem azt jelenti, hogy a pályánk végén csupa tisztaság leszünk, mert minden rosszat kiszorítottak belőlünk a szerepek. De kapunk lehetőségeket, figyelmeztetéseket, hogy az életünk bizonyos hülyeségeit el tudjuk kerülni.
Bezerédi Zoltán
-
Olyanok vagyunk, mint a színészek. Mintákat követünk, amelyeknek megvannak a jól bevált forgatókönyvei. De abban a pillanatban, ahogy nem végszavazzuk a másikat, ő is kénytelen lesz kiesni a szerepéből.
Bucsi Mariann
-
Lenyûgöz, ha valaki arra szánja az idejét, hogy megfogalmazzon valamit, ami megfogalmazhatatlan, kimondhatatlan. Ezzel lehetőséget kapok valaminek a megismerésére, mint régen az iskolában egy jobb órán. Beleláthatok egy világba, amit nem ismertem azelőtt. Nagyon hálás vagyok, ha ilyennel találkozom, vagy ha egy színésznél látok ilyen önfeláldozó munkát: ha valaki magát ajánlja fel a megismerésre.
-
A színész a szerepét kapja, vagy kéri, vagy kiharcolja, vagy csak egyszerûen úgy alakul.
Szinetár Miklós
-
Minden szerepemben a tudásom legjavát akartam adni. Intellektuálisan, érzelmileg egyaránt. Azért, hogy a szerep minél hitelesebb legyen. Bizonyos tekintetben én a szereplő képviselője vagyok, és azt akarom, hogy felvilágosítsam, szórakoztassam, felvidítsam az embereket. Azt akarom, hogy a közönség megértse a történetet, amit el kell mesélnem. Ehhez olyan valóságosnak kell tûnnöm, amennyire csak lehet, mintha az életben játszódna a történet.
Gregory Peck
-
Ahhoz, hogy jó színész legyél, egy kicsit olyannak kell lenned, mint egy bûnözőnek: éhezned kell valami újra, és ezért hajlandónak kell lenned megszegni a szabályokat.
Nicolas Cage
-
Egy színész akkor tud hiteles lenni a szerepeiben, ha van köze a közvetítendő érzelmekhez. Félreértés ne essék, nem kell gyilkosnak lenni ahhoz, hogy egy ilyen szerepet eljátsszon az ember, de az indulattal vagy épp a dühvel valamiféle köszönő viszonyban kell lenni. Minden esetben igyekszem megkeresni a kapcsolatot és hiteles maradni. Minden szerepről úgy gondolkozom, mint különálló karakterről, melyek szándékai, motivációi még ha ismerősek is, nincs közük hozzám.
-
Aki színésznek megy, annak van némi önbecsülési problémája. Elismerés- és szeretetvágy munkál bennünk. Szükségünk van arra, hogy állandó visszajelzést kapjunk.
Pelsőczy Réka