Ugrás a tartalomra
Egy nap minden család életében eljön a pillanat, amikor ki kell tölteni a jelentkezési lapot és meg kell írni a felvételit. Ennek súlyával azonban mintha csak a felnőttek lennének tisztában. A kamaszt minden érdekli, csak a tanulás nem.
Kapcsolódó idézetek
-
Tudod, akiben sok kapu van nyitva, abba több jó és több rossz is besétál. És csak az idő hozza meg, hogy válogatni tudj. A felnőttség tanulása nem könnyû senkinek.
Schäffer Erzsébet
-
Néhány kamasz úgy érzi, a tinédzserkor annyira csordultig van kíváncsisággal, akcióval, szerelemmel, humorral, izgalommai, barátokkal, bulikkal és nevetőgörcsökkel, hogy a fele is elég lenne. Mások egyáltalán nem tudnak betelni vele. Némelyeknek elegük lesz az egész kamaszkorból, még mielőtt elkezdődött volna, és úgy írják le ezt a korszakot, mint a magány, a szorongás, a sebezhetőség, a félelem, a bánat és az érthetetlenség korszakát. A kamaszkor gyakran mindezek intenzív keveréke. A felnőttek általában érdekes időszaknak tartják, de nekik könnyû, nem nekik kell átélniük.
Linn Skaber
-
A szülővé válás nehéz feladat. Gyerekünk egyik napról a másikra életünk első számú, minden mást maga mögé utasító prioritásává válik. Aki szülővé lesz, minden bizonnyal arra is ráébred, milyen feladattal kellett megbirkózniuk saját szüleinek, és talán elkezdi jobban értékelni őket, azonosulni velük, vagy éppen jobban megérti őket.
-
Kamaszként mindennel problémánk van, mert kívül-belül változunk. Kialakulóban van a saját szemléletünk, ehhez viszont túl sokat kell feldolgoznunk, megértenünk viszonylag rövid idő alatt. Sokszor összezavarodunk. A félelmet és a szorongást az válthatja ki, hogy nem tudunk megfelelni az érett, a szülőkről leválni képes kis felnőtt képének. Túlzottan is fontossá válik, hogy mit gondolnak rólunk mások. Racionálisan tudjuk ugyan, hogy nem várják el, hogy előbb felnőjünk, mint ahogy képesek vagyunk rá, de tudat alatt mindig meg akarunk felelni egy mások által kialakított vagy jónak gondolt nagykorú, felnőtt élet normáinak.
Kováts Laura Rozália
-
Ilyen a felnőtté válás: néha elvisszük a balhét, vagy szenvedünk a jobb jegyért, és lehet, hogy távol állunk a tökéletestől, de ha mellettünk van a család, az élet egy percre sem unalmas.
-
Mindannyiunk életében eljön a pont, amikor felnőtté kell válnunk, csak nem tudjuk, hogy ez mikor következik be. Van, akinél 18 évesen, van, akinél 40 évesen, de egyszer eljön.
-
A felnőtt élet kapujában, tizennyolc évesen sokan indulunk a világ megváltásának szándékával. Küzdünk, verekszünk, tanulunk, tudással vértezzük fel magunkat, majd jó ideig szégyelljük letenni a magunkra vállalt terhet. Ahogyan fogynak éveink, úgy világosodik meg előttünk, hogy a dolgok összefüggésrendszere mennyire bonyolult.
Simonyi Károly
-
A szülők is idegesek, és nem tudják már, mire való volna az iskola. Azt várják tőle, hogy a kész tudásanyagot a gyerek fejébe beletegyék, amivel majd bejut az egyetemre. Holott minden gyereket arra kellene megtanítani, hogy a saját helyzetéből, tehetségéből kiindulva, gondolkodni tanuljon meg.
Jelenits István
-
A kamaszkort részben az teszi olyan nehézzé, hogy a tinédzser elsősorban az érzelmei, nem pedig a józan esze vezérletével reagál a világra. Ezt nem csak a felnőttek tudják, hanem a tinédzserek is. Sokszor tekintik az életüket "drámának", amely a körülményektől függően "túl elviselhetetlen" vagy "túl csodálatos".
-
Kamaszként rémisztő ráébredni, hogy az emberi élet egyszer csak véget ér. Emberek vagyunk, akik éreznek, és mindent érteni akarnak. A világot, a reakciókat, a jelent, a jövőt, a múltat, önmagukat és másokat. De miért is?
Balatoni József