Egy nap talán értelmet adsz egykori kínos harcainknak, a szemembe nézel és ott végre megpillantod önmagad. Mert egymásban maradtunk kiírhatatlanul, sorsfordítóan, visszafordíthatatlanul. Átírhatatlanul. Ameddig engem, addig önmagadat is megtagadod.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha végleg elhagysz, az én életemnek megszûnik az értelme. Ha hagylak elmenni, soha többet nem látlak viszont. De hiába próbálok küzdeni ellene, csak halasztom a halaszthatatlant. Szembeszállok mindennel, hogy még egy percet eltölthessek veled, és ha ez lehetséges, akkor egész életemben érted fogok küzdeni, azért az egyetlen percért, és azért az egy kimondatlan szóért!
2. Ne csak most, hanem az év minden napján nézz úgy a tükörbe, hogy az arc, aki visszanéz rád, egy napon azzá fog válni, amivé válnia kell. Mert nem adja fel, nem futamodik meg, harcol, és sohasem hátrál meg, bármi is jöjjön vele szembe. Lehet, hogy fájni fog, a világod is összetörhet, és össze is fog törni mindaddig, amíg fel nem építed az igazit, azt, ami valóban a tiéd, amit neked szántak. Oravecz Nóra
3. Ami történt közöttünk, az megtörtént, és te sem tudod - hatalmadban nem áll - meg nem történtté tenni, bárhogy ûzz. A volt-ból sose lesz nem volt, csak az nincs, mi nem létezett; szóval tagadhatod, szíved annál inkább kimondja majd. Vagy gondolod, magadnak tudsz hazudni, szerelemgyötört? Faggasd csak, ha mered, lelked, s figyelj, suttogva mit felel? Igenis rám tekintettél, befogadtál szívedbe, s ez megtörténve marad most már, ameddig a világ világ. Lakatos István (költő)
4. Én épp akkor leszek hozzád legközelebb, ha azt hiszed, legtávolabb vagyok. Mert szobád csöndjében én hallgatok. De bennem zúgóbb némaságod a kiáltott szónál. Napja s alkonya te vagy sorsomnak, tiltod vagy hagyod. Nem fogysz ki belőlem soha. Lakatos István (költő)
5. Te ismered a szívemet, beletekintettél, megtaláltad ott az emléket és az élményt, mely hozzád köt. Mely te magad vagy. És ez számomra vigasz, bár érzem, hogy lazul a kötelék. (...) Még sosem voltam ilyen erős, mint amikor szembenézek veled, és fátyol mögött látlak reménykedve, hogy megbocsátod nekem, hogy az út további részét nem tehetem meg veled.
6. Végtelenül, kimondhatatlanul, halálosan szeretném magát még egyszer látni egypár pillanatra. Okát sem tudnám megmondani, miért - mondanivalóm nincs semmi, csak egyszerûen látni óhajtanám egy-két percig, és menni tovább újból. Talán nyugodtabban mennék... Brüll Adél
7. Van, hogy évekre szeretnénk megállítani a pillanatot és van, hogy évekig várunk egy pillanatra, de olyankor nem várnak velünk. Egyedül maradunk, magunkban, a saját igazságunkkal. Lehetetlenül remélve, hogy az fog győzni, de mindig csak veszít. Azután egyszer csak elérkezik a pillanat, de addigra az a pillanat már sorsfordító is lehet, és amit elvesztettnek hittünk, újra felbukkant előttünk. Amit addig átoknak gondoltunk, az ellenkezőjére fordul, és azok között találsz új családra, akik veled együtt elvesztették azt.
8. Mi magunk változtunk meg, és azt hiszem, a szíved mélyén ezt te is jól tudod. Talán túl sok időt töltöttünk egymástól távol. (...) Bár még mindig szerettük egymást, úgy tûnik, hogy az a mágikus kapocs, amely összekötött bennünket, valahol útközben elveszett. Tudom, hogy mindez csak rossz kifogásnak hangzik, de kérlek, higgy nekem, amikor azt mondom, hogy nem volt szándékomban beleszeretni egy másik férfiba. Hogy is értenéd meg mindezt, ha én magam sem értem, hogyan történt? Nem is várom el tőled, de mivel oly sok mindenen mentünk keresztül együtt, nem hazudhatok neked. A hazugság megsemmisítene mindent, amit megosztottunk egymással, ezt pedig nem akarom, bár tudom, hogy úgy fogod érezni, hûtlenül elhagytalak. (...) Különleges helyre kerültél a szívemben, és örökké ott is maradsz, ahol senki sem pótolhat téged. Nicholas Sparks
9. A te létezésed tesz engem férfivá, harcossá, emberré. Általad sokkal különb lettem önmagamnál. Nélküled hét élet alatt nem élhetnék annyit, mint egyetlen napon veled. Azzal, hogy viszontszeretsz, az egész Világot adod nekem, a teljes életet. Vavyan Fable
10. Ma élsz. Holnap kiolt egy pillanat. Vajon csak e pillanatért vagy? Azon túl vár időtlen önmagad. Szepes Mária