Ugrás a tartalomra
Én azt hiszem, a halhatatlanságot nem a halál órájában, hanem az élet folyamatában kell keresni. A halálunk utáni jövő vajmi keveset jelentene nekünk, ha nem élnénk meg a jelenben, ahogy félig-meddig öntudatlanul megéljük azt a kort is, mikor még nem léteztünk. Életünk egyetlen pillanata sem mozdulatlanná dermedt jelen, hanem jövő, jelen és múlt egymásba fonódó szövedéke. A múltról látszólag keveset tudunk, a jövőről még kevesebbet, s mégis hatnak az életünkre: így éljük meg minden pillanatban a halhatatlanságot.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem az a helyes kérdés, hogy mi van a halál után, vagy hogy mikor fogunk meghalni, hiszen ezt nem mi fogjuk eldönteni, hanem az, hogy mit tehetünk addig, amíg élünk. Meggyőződésem, hogy az egyik legnagyobb felfedezés az életünkben az lehet, hogy van élet a halál ELÕTT. Ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, mikor fog véget érni az életünk, és mi fog történni azután, sokkal jobban tesszük, ha arra koncentrálunk, mi mindent tehetünk ma, holnap, minden egyes napon, amit addig ajándékba kaptunk.
Szabó Péter
-
A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
-
Időtlen idők óta az állandóság illúziójában élünk, ezért úgy hisszük, hogy mindig sok időnk van hátra. Emiatt ama hatalmas veszélynek vagyunk kitéve, hogy halogatásra pazaroljuk el az életünket. E hajlamunk ellensúlyozására kell meditálnunk az állandótlanságon: a tényen, hogy bármely pillanatban meghalhatunk.
Tendzin Gjaco
-
A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk.
Susanna Tamaro
-
A halál és az élet együtt él bennünk, minden másodpercben újra és újra megharcolva az uralomért, és ha az élet veszít, a testünk cserbenhagy bennünket. De ez nem jelenti azt, hogy nyom nélkül eltûnünk. Mindenki, aki valaha ezen a világon élt, nyomot hagyott benne, és bár testét sírba viszi, tudását és szellemiségét megőrzi az utódai számára.
-
Az időnek minden bizonnyal nincsen valósága. Csak szellemünk illúziója. Ha pedig nincsen idő, hogyan hozhatná el halálomat? (...) A halálom van, mindig is volt, és mindig is lesz. Még nem érzem, és mégis van, és nem kell félnem tőle, mert bolondság volna olyannak az eljövetelétől rettegni, ami már el is jött. A halál olyképpen van, mint az utolsó lapja egy könyvnek, amelyet olvasok, de még nem olvastam végig.
Anatole France
-
Életünk időbe ágyazott. Az idő pedig mint a jelenpillanatok egymásutánja jelenik meg számunkra. Ebből következik, hogy múltam már nincs - amit megtettem, nem tehetem meg nem tetté, s amit nem tettem meg, nem tehetem megtetté. A jövőm? Csak a reményeimben él. Semmi biztosítékom sincs arra, hogy akár csak a következő létpillanatot is megérjem.
-
Mit teszünk az életünkkel? Keressük önmagunkat, menekülünk önmagunk elől, villanásnyi időkre találkozunk önmagunkkal, és sohasem sikerül önmagunk végére járnunk, meghatároznunk önmagunkat, megtudnunk, kik is vagyunk valójában. Nincs időnk, oly gyorsan elmúlik az élet, lefoglalnak bennünket az anyagi gondok vagy a szórakozás, és végül elérkezik a halál, és csak a halál előtt értjük meg, hogy az életünk csupa nagyság, alkotás és csoda is lehetett volna. De akkor már túl késő, és az élet csodálatos fényét csak a beteljesületlen dolgok fölött érzett roppant bánat ragyogtatja fel. És éppen azért, mert az életünk beteljesületlen maradt, úgy érezzük, hogy a halál úgy tátong a végén, mint egy szakadék.
-
Egy napját nem tudom megfogni és körülhatárolni életemnek, mert a mai napomban benne van a tegnap emléke és a holnap vágya, sőt úgy érzem, hogy az egész múltam és egész jövőm bizonyos értelemben benne foglaltatik mindennapi életemben. Ahogyan személy szerint folytatásnak és kezdetnek érzem magam a világban, ugyanígy napjaim is folytatásai és kezdetei a történelmi folytonosságnak, úgy mondhatnám: a jelenben létezem, és az időtlenségben élek. Néha majdnem kétségbeejtő ennek a tudata, máskor azonban boldogsággal tölt el az az érzés, hogy az egyetemesség része vagyok, s hogy a világ ezer történését, az emberi küzdelmek sokértelmûségét, a tengerek vadságát és a virágok szelídséget, a lemondás szomorúságát és a kezdeményezés örömét, a múltat és a jövőt egyszerre hordom a tudatomban. Néha majdnem kétségbeejtő ez a határtalanság, (...) és én mégsem kívánok változtatni rajta. Nem akarok eltelni magammal, nem akarok dogmákba vakulni és formulákat szajkózni. Nem leélni, hanem megélni kívánom az életemet.
Kassák Lajos
-
Lehet, hogy elcsépelt kijelentés, de igaz: a múlt már nem él, a jövő még nem létezik, csak a ma van! És ha most nem cselekszünk, akkor holnap talán már késő lesz. Bármikor véget érhet az élet, ezért aztán most kell élni, most kell megtenni azt, amit akarunk. És nem csak beszélni róla.