Ugrás a tartalomra
Egy normális országban az alternatív színház megtermékenyíti a hagyományos kőszínházakat, és ez fordítva is igaz lehet. Minden a nemzeti kultúra része, a kísérleti előadások, az alternatívok és a Nemzeti is. Az a jó, ha minél jobban figyelnek és hatnak egymásra ezek a csoportok.
Kapcsolódó idézetek
-
A színház népnevelés. Mennél magasabb szintre tudjuk emelni, annál nagyszerûbb. De azt nem lehet, hogy csak és azonnal a magasabb szinten csináljuk.
Gobbi Hilda
-
A színház olyan értéket képvisel, mint egy iskola, hiszen nemzedékek nőnek fel benne, akik később színházbarátok lesznek. Ez nem csak azt jelenti, hogy előadást néznek, hanem azt, hogy kulturált emberekké válnak.
-
A színház ma Magyarországon azt a helyet jelenti, ahol jobb vagy rosszabb alkotók létrehoznak mûveket, és várják, hogy megnézzék azt emberek. Természetesen van kivétel, de túlnyomórészt erről beszélhetünk. Szerintem a színház ennél jóval több kell, hogy legyen. A színház ennél jóval több.
-
A színház élő organizmus, amiben nem lehet mindig újratermelni magunkat, de a kísérletezésnek helye van. Ugyanakkor az újításnak találkoznia kell a közönség igényeivel, mert a jelennek dolgozunk.
-
A rossz színház nagyon pontos képet ad arról, milyennek kellene lenni, ezen keresztül nevel, lényegében a közhelyszerû jóra nevel. Azt akarja bizonyítani, hogy van jó törvény és rossz törvény, jó ember és rossz ember. Megoldást ad. Kész formákat ad. Ha úgy akarom, ebben hasonlít a jog felfogásához. A jó színház ezzel szemben elgondolkodtat, mert neked kell elvégezni a feladatot, hogy mi az adott helyzetben a jó döntés, nem rág a szádba kész feleleteket.
-
Nekem a színház töltekezést, fejlődést jelent, a határok feszegetését. Olyan terepet, amelybe akkor is beleugrom, ha a pakliban a kudarc is benne van.
Scherer Péter
-
A színház, a mûvészet, a kultúra nemigen szereti a korlátokat. Sokkal szabadabb. Ha korlátok közé szorítják, eldeformálódik, nem lesz az, ami.
Oberfrank Pál
-
A színház mindig a társadalom tükre, fontos véleményt alkotnunk. Nem az a feladatunk, hogy nyíltan politizáljunk, hanem az, hogy a színház eszközeivel mutassuk meg, mit gondolunk a jelenről.
-
A színház lényege a gondolkodtatás, és az, bár ez számtalanszor elcsépelt, hogy tükröt tartsunk az adott kornak. És tényleg, nem válaszokat kell adni, mert énszerintem sokkal érdekesebb, amikor gondolkodásra sarkallja a színház vagy egy adott mûvészeti ág a nézőt vagy a hallgatót, a befogadót.
-
A jó színház olyan, ami után a néző változni tud. (...) És milyen egy jó találkozás egy másik emberrel? Ami után én vagy ő változni tudunk.
Vecsei H. Miklós