Egy pillanat, mit kértem, az utolsó szó jogát, egy árva, sárga képet, a múlt időnek nyomát. Lenne itt egy élet, mit félni kéne talán, de nincsenek emlékek, nem volt gyerekszobám.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem fordulhatok vissza, nem ízlelgethetem azokat a napokat, azokat a pillanatokat, amelyekben kisfiú lehetek, apró szívességeket tehetek, odamászhatok anyám lábánál a vacsoratûzhöz, hogy fújjam. (...) Kiélveztem a gyermekkor utolsó pillanatát. Dave Eggers
2. Kérem az elengedést kérem hogy legyen vég kérem hogy ne legyen remény ne legyen újrakezdés ne legyen küzdés kérem a búcsút kérem a békét kérem a csöndet kérem az árnyékát az egyedüllétnek. Tisza Kata
3. Szeretném visszakapni a gyerekkoromat. Tudom, hogy ezt a kérésemet senki nem fogja teljesíteni, de ha nagyon igyekszem, talán legalább az emlékével meg tudom ajándékozni magamat. Robert Fulghum
4. Van egy szó, van egy hang, nem hallom rég. Akárhogy keresem, megfakult kép. Csak egy perc, csak egy szín, fáradt álom, Van egy szó, van egy hang, nem találom. Omega
5. Mindig valami lehetetlent szeretnék, olyasmit, amit nem lenne szabad kívánnom. Most például azt szeretném, ha valaki legalább egy órára visszavinne gyermekkoromba.
6. Hiányzol. Az életemből, az ágyamból, a vonuló felhők futásából, az ébredő nap első sugaraiból. Hiányzol a tárgyakból, amelyeket megérintek, hiányzik a tükrömből az arcod. (...) Nehéz csönd nyomja szívemet. Nagy István Attila
7. Hiányzik valami. Úgy hiányzik, mintha egyszer már az enyém lett volna és valaki elvette volna tőlem. Csak épp nem tudom, mi az. Fabio Volo
8. Hagyd nyitva az ajtót, hadd lássak egy kis fényt, egy cseppnyi világosságot, kis jelét annak, hogy vagytok, maradékát annak, hogy voltam. Tadeusz Konwicki
9. Ha lehetne valamim tőled, akkor valami felfoghatatlant akarok. Már nincs szükségem olyan dolgokra, amik eltörhetnek.
10. Semmit sem adtál, csak azt a percnyi sírást. (...) Ennyi maradt. De ez megmaradt, egyedül igaz bizonyítékként, hogy ami elmúlt, nem semmi volt, hogy az érzéseknek súlya volt, szépsége volt, lángja volt. Ez a kis kivetkőztető, hangtalan sírás, ez az, amire élesen, tisztán emlékezem, a szétnyomott nedvességre az arcodon. Bánat futott át a földön: valami történt. Létezett valami, aminek minden más jele bizonytalanná oszlott a messzeségben, az időben, de hogy akkor, utoljára, utolsó percben csupán, miután oly hosszú ideig bizonygattuk magunk és a másik előtt, hogy vége, nincs semmi már, nincs értelme, minek volt, miért kellett találkozni és álmodozni, hogy végül akaratlanul, akarat ellen mégis áttört a sírás, a bizonyíték. (...) Sírtál, és tudom, értelme volt a "semminek".