Ugrás a tartalomra
Egy pillanat múlva értettem: a könyv beszél. Áradtak belőle az ijesztő mondatok, mint megannyi százlábú, csak úgy nyüzsögtek a szótagok és betûk, nyújtogatták kettős magánhangzóikat, rezegtették a dupla mássalhangzókat, az orrhangokat, a zöngéseket, közben-közben szünetek és sóhajok; tele voltak ismeretlen szavakkal ezek a mondatok, megrészegedtek önmaguktól, önnön tekervényeiktől, velem mit sem törődve; olykor eltûntek, még mielőtt megérthettem volna őket, máskor már előre tudtam, mit mondanak, ám ők csak hömpölyögtek tovább, el nem engedtek volna egy vesszőt sem.
Kapcsolódó idézetek
-
A könyvek nem ritkán a könyvekről szólnak: olyan, mintha egymás között beszélgetnének. Ennek fényében a könyvtár számomra mindennél izgatóbb volt. A hosszú, évszázados mormogás színhelye, egy felfoghatatlan dialógus az írótáblák között, egy élő dolog, az erő tartálya, amit nem uralhat emberi ész, a titkoknak számtalan elme által épített kincstára, mely túléli alkotóit és közvetítőit.
Umberto Eco
-
Némán álltak egymással szemben, nem tudták, mit mondjanak. Ezernyi szó, ezernyi kérdés égette őket belülről, de teltek a hosszú, hosszú percek és ők csak álltak és hallgattak, mint két idegen.
-
Lassanként fénnyel és értelemmel telt meg minden. A bizonytalanság szertefoszlott, a szavak maguktól törtek elő, és már nem is ügyeltem olyan nagyon, hogy mit mondok. (...) Hallgattam a saját hangomat, de mintha már nem is én lettem volna, mintha másvalaki beszélne, az a bizonyos valaki, akivé válni szerettem volna. A szavak már nem fedték a valóságot, eltolódtak, átsiklottak más, színesebb területekre - nem, amelyeken az életem apró eseményei zajlottak -, és én tudtam, hogy már nem az igazat mondják, hogy képzelgéssé és hazugsággá válnak, de nem törődtem vele, hiszen az igazság vigasztalan volt és fakó, s csak az érzelem, csak az álmok visszfénye fejezte ki az igazi életet.
Erich Maria Remarque
-
Ha elhallgatunk,
épp úgy pergünk szét a szélben,
mint a szavaink, amiket eddig hajtogattunk:
nyomtalanul, és, mint egy kényszeres,
nagyotmondó első kötet,
nevetségesen visszhangtalanul.
Locker Dávid
-
Minden könyv más, pedig mindegyikben ugyanazok a szavak vannak. Csak más sorrendben. (...) Az írók azt a néhány betût rakosgatják ide-oda, mégis rengeteg mindent el tudnak mondani! (...) Azt gondolná az ember, hogy egy idő után már nem is tudnak új sorrendet kitalálni.
Louis Sachar
-
Azt szeretném tudni (...), mi is van egy ilyen könyvben, amíg csukva van. Természetesen betûk vannak benne, melyeket papírra nyomtattak, de mégis valaminek kell még lennie benne, mert ha kinyitom, egyszerre előttem áll egy egész történet. Személyek bukkannak fel, akiket még nem ismerek, mindenféle kalandok, tettek és harcok fordulnak elő - és néha tengeri viharok játszódnak le, vagy az ember idegen országokat és városokat lát. Ez mind benne van ugyanis valahogyan a könyvekben. El kell olvasni, hogy átélhessük, ez világos. De belül mindez már előre megvan.
Michael Ende
-
A könyvek is éppúgy különféle falkákba tömörülnek, csoportosulnak, mint az emberek, kívánkoznak egymás mellé, és ha nincsenek együtt, sírnak, zokognak, mert néha eléggé fájdalmas távolság választja el őket egymástól, főképp például, amikor látom, hogy vannak itt kölcsönvett könyvek, de már nem tudom, ki a gazdájuk, s látom azt is, hogy tőlem is kikölcsönöztek néhány könyvet, de hogy kik, (...) azt már (...) nem tudom.
-
Először tompa dübörgés, azután dobolásra emlékeztető, monoton zaj, ami egyre hangosabb lett, mintha valamilyen óriási teremtmény jönne lassan egy sötét és ismeretlen erdőn keresztül, és közben hatalmas dobot verne. Ezután felhangzott egy másik dob hangja, mintha egy másik óriás jönne néhány méterrel utána, és mindegyik a saját dobjára figyel, ügyet sem vetve a másik ütemére. Mind erősebb lett a hang, míg végül nemcsak a hallásomat, hanem - úgy rémlett - minden érzékemet eltöltötte, ajkamon és ujjaimon, halántékomban és ereimben dobog. (...) Visszatartottam magam, mert rájöttem, hogy a dob az én szívem volt, a másik meg az övé.
Anne Rice
-
Nagy mûvek olvasása közben a szöveg távolra visz. És én, akár egy félénk gyermek, belekapaszkodom a kabátja csücskébe, s igyekszem lépést tartani vele, hosszan követem, sodródom vele az úton egy meleg és érzelemdús világba. Távolra visznek magukkal a szavak, de végül egyedül térek haza, s csak miután ismét otthon vagyok, döbbenek rá, hogy ő és én már örökre együtt maradunk.
Jü Hua
-
Nagyon izgalmas, ha az ember könyvét tömegek olvassák. De az ember, miközben százzal siklik egy óriási hullám hátán lefelé, könnyen megfeledkezhet róla, hogy ha nem ördögien ügyes, a következő pillanatban újabb meglepetés érheti: a másik hullám átcsap a feje fölött, s ahogy jöttünk, olyan nyomtalanul tûnünk el a hullámvölgyben.
Richard Bach