Ugrás a tartalomra
Egy szerethető embert bárki tud szeretni. A történész számára az a kihívás, hogy a nem szerethetőt szeresse.
Kapcsolódó idézetek
-
A történetírásban, a múlt értelmezésében minden történész maga kell kiválassza a leginkább említésre méltó tényeket. Választása bizonyos mértékig saját személyes ízlésén múlik, és arról tanúskodik, a gazdasági, politikai, társadalmi erők közül mely hatásokat tart a legjelentősebbeknek. Senki nem ismeri az igazságot, ezért könnyen megeshet, hogy két becsületes és szorgalmas történész ugyanannak az eseménynek eltérő magyarázatára jut, noha mindkettő legitim történészi módszereket követ.
-
- Szerethet az ember olyasvalakit, akitől fél? – kérdeztem.
- Félhetsz olyasvalakitől, akit szeretsz – válaszolta.
Monika Feth
-
Aki nagyon szeret egy embert, az azt is szereti, aki ennek az embernek kedves, azt is, aki őt szintén szereti, azt is, aki szolgálja őt, azt is, aki dicséri, azt is, aki bármi módon igyekszik az ő tetszését megnyerni.
Abu Hamid Muhammad bin Muhamma Al-Ghazali
-
Mindennek, amit szeretünk, vannak nehezen elviselhető velejárói. Ez igaz a párkapcsolatra is. Mégis, az egész embert szeretjük, a nehéz dolgaival együtt. Még ha le is lehetne választani a nehézségeket, nem biztos, hogy azok nélkül ugyanaz az ember lenne.
-
Semmi sem egyszerû. Egyszerû válaszok nem léteznek. Az ember szerethet valakit, ugyanakkor gyûlölheti őt.
-
Mindenkiben megvan (...) a kettősség. A jó és a rossz. A múlt és a jövő. Szóval, ha szeretünk valakit, ezt is elfogadjuk.
-
Nincs az az ember, aki képes volna hazudni, vagy eltitkolni az érzéseit úgy, hogy közben a másik szemébe néz. És nincs az a nő, aki ne tudna olvasni egy szerelmes férfi szemében. Még akkor is, ha ez a szerelem lehetetlennek tûnik, és a legrosszabb helyen, a legrosszabb időben tör a felszínre.
Paulo Coelho
-
Nehéz szeretnünk azokat, akiket nem becsülünk, de nem kevésbé nehéz szeretnünk azokat, akiket magunknál sokkal többre becsülünk.
Francois de La Rochefoucauld
-
Mindenki szeretne népszerû lenni. Miért? Mert aki népszerû, azt szeretik. Mindenki szeretné, ha szeretnék. Sajnálatos módon azonban nem mindenkit szeretnek.
Meg Cabot
-
A történelem igazi humán tudomány. A történelemnek vannak emberi szempontjai: ki lehet belőle domborítani ezt is, azt is. A történetírásban (ez benne az érdekes!) ugyanazt az eseménysort elő lehet adni diadalként és tragédiaként, és ott természetes, hogy más-más történészek ellenkező előjellel adják elő ugyanannak a korszaknak a történelmét.
Nádasdy Ádám