Egy (...) tó tele van ellentmondással, egészen megfejthetetlen. Nappal olyan áttetsző és kék, olyan derûs és egyszerû, amikor azonban leszáll az éj, fekete lesz, és félelmetes, akár az idő mély szakadéka, egy fekete lyuk, melynek erős gravitációja magába szippant mindent.

Kapcsolódó idézetek

1. Az évek százával és ezrével múlnak el, de mi egyebet láthat bármelyik ember is az életből, mint néhány nyarat, néhány telet? Ránézünk egy hegyre, és azt mondjuk: örökkévaló. Annak is látszik... de az idő haladtával a hegyek kiemelkednek és eltûnnek, a folyók megváltoztatják az irányukat, a csillagok leesnek az égről, és hatalmas városok süllyednek a tengerbe. (...) Minden változik. George R. R. Martin
2. Az idő már csak ilyen. Nem ugyanúgy telik. Egyes napok, évek, évtizedek üresek. Nincs bennük semmi. Csak állóvíz. És egyszer csak jön egy év, nap, délután... és ez lesz minden. A mindenség. Matt Haig
3. Lehetek a víz, lehetek a tûz, lehetek a szél, - ami Téged mindig ûz -, az árnyék, lehetek a fény, akkor sem értenél! Zanzibár
4. A nehéz esetek olyanok, mintha egy tükröződő tóba néznél. Minden válasz, amit keresel, ott van a tó alján, de ott van közte és közted a tükröződés.
5. Az idő tekervényes. Hol lelassul, hol felpörög, értelmezhetetlenül, kiszámíthatatlanul.
6. A tó kiszárad, a víz elszivárog, a hold elfogy, homokszemek peregnek. Az én valóságom is elszivárgott. Beney Zsuzsa
7. Előfordul, hogy az ember azon kapja magát, hogy másképp látja az erdőt. Néha csupán fáknak, amelyekből ház lesz és meleg, amelyek elfedik a föld csupaszságát, és az ember örül ennek. És aztán máskor, mint ma éjjel, a hatalmas, sötét jelenlétét érzékeli, melynek sosem lehet látni a végét; s még az is lehet, hogy nemcsak szélte és hossza van, hanem mérhetetlen mélysége is, vagy valami egészen más. S néha az ember azon kapja magát, hogy a férjét nézi, és eltûnődik: vajon az az egyenes ember-e, akinek gondolja - gondoskodó barát, rossz viccmesélő, aki mégis megnevettet -, vagy vannak olyan mélységei, amelyeket még sosem látott? Mi mindenre lehet képes?
8. Mintha kihaltak volna az évszakok, megdermedt zöldben fürödnek a fák. Egyszerre nyár, ősz és tél vagyok. Megkövült idő. Haláltalan világ. Nem merek élni. Lélegezni sem. Azt hiszem néha, nem is ver szívem, csak mímeli, hogy van, s mert fél, dobog. Rettenetes nehéz az idebenn. Hát élek, félek, alakoskodok. Bella István
9. Nem egy nagy folyam az idő, ahol a napok tartanak valahova, hanem egy tömött tér, ahol váj magának egy kis lyukat, és amint egy centit előrelép, ugyanolyan sötét lesz körülötte minden, előtte is, mögötte is.
10. A mi időnk és terünk az éjszaka. A sötét, nedves és kiismerhetetlen. A mélység, ahol az érzések, vágyak és ösztönök születnek. Kiss Judit Ágnes