Ugrás a tartalomra
Egyes értékesítői tankönyvek azt ajánlják, hogy a meggyőző személy próbálja leutánozni az ügyfél testtartását és beszédstílusát, hogy kapcsolatot alakítson ki vele. De erről bebizonyosodott, hogy nem mûködik. Ettől az emberek inkább kényelmetlenebbül érzik magukat, nemhogy oldódna a feszültségük. Ez túl nyilvánvaló utánzás.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor beszélgetek valakivel, akkor olyanná válok, mint ő. Nem vagyok én. Nem vagyok olyan erős, hogy legyek. Mármint nem vagyok olyan erős, hogy beszélgetés közben megtartsam önmagamat.
-
Tudom, hogy akik mást tanítani akarnak, a szabályokon kezdik, s végére hagyják a példákat. Néha-néha mégis tanácsos változtatni e módszeren; az egyik emberrel így kell beszélni, a másikkal amúgy: az egyik az értelemre hallgat, a másik előtt ragyogó neveket kell megcsillogtatni s olyan tekintélyt, amely feltétlenül lenyûgözi a tündöklő emberi jelenségeknek hökkenten hódoló lelkeket.
Lucius Annaeus Seneca
-
Egyre jobban meg vagyok győződve róla, hogy úgy lehet meghódítani az embereket, ha ugyanolyan hajlamot színlelünk, ha az ő szájuk íze szerint bölcselkedünk, tömjénezzük a hibáikat és bármit csinálnak, magasztaljuk őket. Nem kell félni, hogy esetleg túlzásba visszük a hízelkedést, vagy hogy kilóg a lóláb: épp a legravaszabbakat lehet a legkönnyebben felültetni, és nincs az a nevetséges pimaszság, amit le ne nyelnének, ha dicsérettel van ízesítve. Az őszinteség persze megsínyli az efféle mesterkedést, de ha az embernek szüksége van valakire, kénytelen idomulni hozzá, és csak így lehet megnyerni, arról nem a hízelgő tehet, hanem az, aki azt akarja, hogy hízelegjenek neki.
Moliére
-
Az első kézenfekvő feltételezésünk az, hogy az emberek úgy viselkednek, mint mi magunk. De ez nem igaz. Még ha úgy akarnánk is viselkedni, nem feltétlenül adott számukra minden olyan feltétel és információ, amelyek a mi fejünkben megvannak. Szóval, ha tudok bizonyos dolgokat, hiába beszélgetek a hasonmásommal, ha csak a fele információt adom át, akkor nem juthat ugyanarra a következtetésre. Változtatni kell a hozzáálláson és feltenni a kérdést: hogyan hangzik mindez az ő számára, az ő ismereteivel?
Elon Musk
-
Kiderülhet, hogy a meggyőzendő személy az adott tárgyban nem meggyőzhető. És ez legalább annyira értékes bizonyosság, mint az ellenkezője.
Györffy Kinga
-
Ahhoz, hogy az ember megértesse magát a másikkal, önismerettel kell rendelkeznie. Ennek hiányában csak a társadalom által hajtogatott vagy elvárt dolgokat ismételgeti. Ezért manipulálhatóak az emberek, ezért gondolkoznak a marketingesek és a politikusok szövegírói tömegben.
-
Mindig inkább kiegyensúlyozott elmék ítéletét adjátok, mint a törvényeket. A törvénykönyvek és kézikönyvek mintázatos viselkedést gerjesztenek. Márpedig minden mintázatos viselkedés hajlamos lemondani a kérdezésről, és pusztító lendületre szert tenni.
Frank Herbert
-
Aki utánoz, de az utánzás céljával nincs tisztában, rendszerint hibázik, mihelyt elereszti őt az a kéz, mely addig vezette.
Georg Christoph Lichtenberg
-
Másokat meggyőzni könnyû. Önmagunkat meggyőzni sokkal nehezebb.
Oscar Wilde
-
A legjobb mód, ahogy az ember tanul, az utánzás. A mimézis. De csak azokat akarjuk utánozni, és csak azokat tudjuk utánozni, akik cselekednek. Aki beszél, azt nem lehet utánozni, mert ha utánzol valakit, aki beszél, akkor csak beszélsz. Az pedig unalmas. Tanulni valakitől csak úgy lehet, hogy ha az a valaki cselekszik. És nem csak cselekszik, hanem örömmel csinálja azt, amit csinál, és boldogságot sugároz.
Feldmár András