Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egyetlen kis család megváltozása nemigen számít egy olyan világban, amely évmilliárdok óta forog. Csakhogy egy kis változás miatt a világ másképpen foroghat egy család számára. És ez a változás akár egymilliárdféle is lehet.

Mary E. Pearson
🧭 Lelkiismeret 🎭 Kultúra
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Családok, pont mint az élet, változnak. Nem maradnak ugyanazok, de az ember családja mindig eklektikus és örök. Csak épp formálódik és alkalmazkodik.
  2. A gyerekek megváltoztatják azt a tengelyt, ami körül az életed forog. Előtte minden csak magadról szól. Ez idővel unalmassá válik, de a gyerekekkel minden egy csapásra megváltozik.
  3. Minden az időzítésen múlik. Egy másodperc, egy perc, egy óra mindent megváltoztathat. Annyi minden múlik ezeken a dolgokon - apró kis pillanatok, amelyek az életet alkotják. Sarah Dessen
  4. Az idő néha észrevétlenül halad, áramlik, szalad, és semmi sem függ attól, hogy egy óra múlt-e el, vagy kettő, vagy három, máskor pedig néhány rövidke másodperc, az időnek egy parányi töredéke olyan fordulatot hoz, aminek következményei hosszú éveken át éreztetik hatásukat. Ladislav Fuks
  5. A világ egy bonyolult, állandóan változó káosz. Az ok-okozati összefüggések nem egyenes vonalban követik egymást. Egy esemény bekövetkezéséhez több száz, vagy akár több ezer tényező járul hozzá. Gyakran mégis csak néhánynak tulajdonítjuk őket. Rolf Dobelli
  6. Én abban hiszek, hogy az emberek változnak. Hogy képesek vagyunk alkalmazkodni egymáshoz, egyre jobban odafigyelni a másikra, az igényeire, és észrevenni, hogy a tevékenységein hogyan hatnak a környezetünkre. Folyton változunk. A folyamat része az is, hogy a változást észrevegyük, pláne egy családban, ahol mire kettőt pislantasz, a gyerekeid már felnőttek.
  7. Minden élet sok millió döntést foglal magában. Kicsiket, nagyokat. Valahányszor megszületik egy-egy döntés egy másik ellenében, változik a végkifejlet. Visszafordíthatatlan variációk jelennek meg, amelyek aztán további variációkhoz vezetnek. Matt Haig
  8. Évmilliárdok alatt sok minden változott: a világmindenség, az óceánok, a tengerek, földrészek átalakultak. Egyetlen dolog állandó csak, s ez az emberi természet.
  9. Gondolkodtál már azon, mi jelöli ki az időnket ezen a földön, ha egyetlen életnek igazi hatása lehet a világra, vagy hogy számítanak-e döntéseink? Hiszem, hogy így van. És hiszem, hogy egy ember sok más életet megváltoztathat. Jobbra... vagy rosszabbra.
  10. Néha az élet más véleményen van egy s más dologról, ami számít. Néha az élet több olyan dologról is más véleményen van, ami számít. Néha az élet baromira máshogy gondolja az egészet. Minél hosszabb a fontos dolgok konvoja, annál valószínûbb, hogy az élet be fog kavarni.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat