Egyszer láttam egy megfagyott, hajléktalan nőt. Ott feküdt a járdán. Nagyon szomorú látvány volt. (...) Amikor ilyesmit látsz, mintha Isten pont rád nézne egy pillanatig, és ha figyelsz, visszanézhetsz.

Kapcsolódó idézetek

1. Amikor látom, hogy egy hajléktalan fázósan, éhesen meghúzza magát egy sarokban, elgondolkodom azon, hogy mennyit kellene visszamennünk az ő életében ahhoz, hogy megtaláljuk azt a pillanatot, ami megtörte őt. Chris Carter
2. Néha nem sikerül valami, vagy megfáradtál, elgyötrődtél, aztán egyszerre csak észreveszel a sokadalomban egy nyílt emberi szempárt, találkozol a tekintetével, és mintha megáldoztál volna, megkönnyebbül a lelked.
3. Olykor elmegyünk egy-egy sebesült, legyengült állat mellett, sajnálkozva nézünk beteg, könyörgő szemébe. Lehet, ha tudnánk, hogy velünk együtt utolsó esélye is köddé válik, segítenénk rajta.
4. A semmibe bámult, és éreztem, ő is ugyanúgy szenved, mint én. Átölelt, és csak ültünk együtt a verandán; mint két elveszett, szerencsétlen ember. Sharon Creech
5. Néha mindenkinek kell valaki, akár egy vadidegen, aki emlékezteti, hogy nincs egyedül. Nekem egyszer ez egy hajléktalan volt, aki egy parkban, amikor egyszer kimerülve, sírva rogytam le egy padra, mellém ült, és megkérdezte, hogy van-e hol aludnom éjszaka. (...) Sose lehet tudni, ki lesz az a vadidegen. Ki lesz az, aki, ha nem is szó szerint, de visszaránt egy vadidegent az erkély széléről. Talán egy nap pont te leszel az.
6. Láttam a holdat, a napot az égen, Láttam a könnyeket az Õ szemében, Láttam az arcát, ahogyan elrohant, Lassan megértettem miért boldogtalan. Edda
7. Ugye, gondolsz rám? Hiszen oly szomorú a halál, ha az emberrel nem gondolnak többé! Néha rossz voltam, nézzétek el. Tudom, ha a jó Isten akarná, boldogok lehetnénk, hisz oly kevés kell nekünk. Victor Hugo
8. Olyan érzés volt, mintha egy halott madarat tartana a kezei közt. Egy madarat, amely az előbb még élt, és a kezét csipkedte - most pedig hidegen és élettelenül fekszik kezében. Maria Gripe
9. Gyakran gondolok arra (...), hogy nincs szomorúbb dolog a világon, mint ha el kell válnunk szeretteinktől. Az ember olyan elveszettnek érzi magát. Jane Austen
10. Ha még egyszer láthatnálak benneteket! Ha csak annyit tudnék, életben vagytok-e? Vagy, ha Isten őrizz, megbizonyosodnék róla, hogy ti már... nem! Ezt nem tudom végiggondolni! Álmatlanság kínoz. Vágyom utánatok, erősebben az éhségnél és szomjúságnál, ugyanakkor félek a bizonyosságtól. Nagyon fáradt, öreg ember lettem. Ha hozzátok fûző gyötrő kötelék nem feszülne bennem, alázatosan átengedném magam a rohamos hanyatlásnak. Valójában halott vagyok. Így azonban reménykedve és szorongva mégis hazamennék. Akár kísértetnek is. Haza. Hozzátok! Szepes Mária