Olykor elmegyünk egy-egy sebesült, legyengült állat mellett, sajnálkozva nézünk beteg, könyörgő szemébe. Lehet, ha tudnánk, hogy velünk együtt utolsó esélye is köddé válik, segítenénk rajta.

Kapcsolódó idézetek

1. Úgy mondják, hogy az állatok ösztönösen tudják a hazautat, talán érzékelik a szagot, a helyet. Vagy emlékeznek. Mi gyengébbek vagyunk. Az emlékeink pillanatok alatt köddé válhatnak. A távolság köztünk és a szeretett lény között áthidalhatatlannak tûnhet. Mindössze annyit tehetünk, hogy otthon maradunk, és reménykedünk, hogy nem felednek el minket. De végső soron, hogy úgy lesz-e, az nem rajtunk múlik. És a hazatérés sem.
2. Amikor elfogadjuk, hogy még a kevésbé fejlett aggyal rendelkezők is éreznek fájdalmat, új megvilágításban kezdjük majd átgondolni a többi állathoz fûződő kapcsolatunkat. Nem csak alázatosak leszünk, hanem szégyenkezni is fogunk, mivel nemtörődömségünk és tudatlanságunk oly sok kegyetlenséget okozott. Jane Goodall
3. Egyszer láttam egy megfagyott, hajléktalan nőt. Ott feküdt a járdán. Nagyon szomorú látvány volt. (...) Amikor ilyesmit látsz, mintha Isten pont rád nézne egy pillanatig, és ha figyelsz, visszanézhetsz.
4. Amikor tetszik, hogy próbára vess, Mikor mindent kegyetlen köd fedez, Amikor lelkünk elszürkül a portul, Amikor minden visszájára fordul, És megfakul a földi szeretet, És úgy állunk a Minden közepett Egyesegyedül, s már-már görnyedünk: Kegyelmes Isten, angyalt küldj nekünk! Sík Sándor
5. A betegség lehetőség. Lehetőség arra, hogy változzunk, jobb emberré váljunk. Együtt érző, irgalmas, szerető szívvel forduljunk önmagunk és embertársaink felé.
6. A szeretett lény életének végső pillanatai alkalmat kínálnak arra, hogy messzire, minden addiginál messzebb kísérjük az útján. Vajon hányan ragadják meg közülünk ezt az alkalmat?
7. Ahhoz, hogy jól segíthessünk, fontos, hogy a szegényekre ne problémagócként, hanem hozzánk hasonló emberekként tekintsünk, és tájékozódjunk helyzetük, igényeik, lehetőségeik felől. Ha tudomást veszünk a körülöttünk élő éhezőkről, idősekről, fogyatékosokról, rabokról, hajléktalanokról – igenis tettünk valamit. Hajós András
8. Ha tudnánk, hogy ma este megvakulunk, nosztalgikus, igazi utolsó pillantást vetnénk minden fûszálra, minden felhőalakra, minden porszemre, minden szivárványra, minden esőcseppre, vagyis mindenre. Pema Chödrön
9. Az ő szemükkel látunk, csakúgy, mint a magunkéval. Odaadóbban figyelünk, elmélyültebben gondolkozunk, egy oly vidéket derítünk fel, melyet korábban nem ismertünk. Szükségünk van a kedvességükre és a gondoskodásukra - és örömmel vesszük észre, hogy nekik is szükségük van ránk.
10. Érdemes megfigyelni, milyen szívtelenül bánunk olykor a szeretteinkkel. Magától értetődőnek tartjuk, hogy ott vannak nekünk, és hogy ez örökké így is marad. És ha meghalnának? Vagy ha te halnál meg? Mi lenne, ha előre tudnád, hogy a mai este az utolsó, amikor még láthatod a kedvesedet? Képzeld el, hogy egy angyal száll alá, és a füledbe súgja: - Rendezd el a dolgaidat. Ma este lefekszel, és nem ébredsz fel többé. Utad innen már hozzám vezet. - Akkor tudnád, hogy azt, akivel aznap este még találkozol, nem látod soha többé. Mit éreznél? Mit mondanál neki? Eszedbe jutnának-e még egyáltalán a lelked mélyén dédelgetett kicsinyes sértődések és sirámok? Vajon mennyi szeretettel volnál képes elhalmozni azokat, akikről tudnád, hogy utoljára látod őket? És most képzeld el, milyen volna, ha mindenkihez így viszonyulnál egész életeden át. Ugye, hogy egész más lenne az életed? Michael A. Singer