Ugrás a tartalomra
Életem eddigi részében máris túl sok biztos tudással és azok tuti cáfolatával akadtam össze. Ezentúl inkább saját fejjel fontolgatok, saját lélekkel-szívvel érzek.
Kapcsolódó idézetek
-
Sokkal jobban bízom az érzéseimben, mint az értelmemben.
Tim Burton
-
Az elmém ismeri a tényeket, de most éppen a szívem kormányoz.
-
Jobb, hogy néha az eszemre, s nem a szívemre hallgatok.
Bikini
-
Annak idején azt gondoltam, a sors vezetett el hozzád, de nagyobb csalódásban már nem is lehetett volna részem. Ma már az eszemmel hozom meg a döntéseimet.
-
Lassanként fénnyel és értelemmel telt meg minden. A bizonytalanság szertefoszlott, a szavak maguktól törtek elő, és már nem is ügyeltem olyan nagyon, hogy mit mondok. (...) Hallgattam a saját hangomat, de mintha már nem is én lettem volna, mintha másvalaki beszélne, az a bizonyos valaki, akivé válni szerettem volna. A szavak már nem fedték a valóságot, eltolódtak, átsiklottak más, színesebb területekre - nem, amelyeken az életem apró eseményei zajlottak -, és én tudtam, hogy már nem az igazat mondják, hogy képzelgéssé és hazugsággá válnak, de nem törődtem vele, hiszen az igazság vigasztalan volt és fakó, s csak az érzelem, csak az álmok visszfénye fejezte ki az igazi életet.
Erich Maria Remarque
-
Azt hittem, immár tudom, mi a szerelem, bölcsnek véltem magam, megvigasztalódva, új szemmel néztem a világot, úgy éreztem, közelebb kerültem az élethez, és mélyebben részesülök benne. Most azonban ennek is vége lett, eltûnt a tisztaság, a vigasz, a derû, csak a vihart és a lángolást éreztem, a szívem ujjongó remegéssel megadta magát, nem érdekelte már az élet, csak arra vágyott, hogy saját tüzében hamvadjon el.
Hermann Hesse
-
Lassan kezdem azt hinni, hogy már nem érez a szívem. Hogy már tele van homokkal az összes kamrája. Elfelejtett szerelmek hamvával. Nem tudom, hogy hova is kellene visszatalálnom. Vagy kit kellene magammal vinnem iránytûnek. De van egy olyan érzésem, hogy csak az találhat igazán fontosat, aki üres zsebekkel indul útnak.
Albert Tímea
-
Azelőtt mindig könnyen és biztos kézzel tudtam dönteni; rájöttem, hogy ez azért van, mert az ifjúságunkban a kérdés mindig ez: a jobbat vagy a kevésbé jót választom-e. Most már csak két rossz közt választhatok, ezért olyan nehéz a döntés.
Örkény István
-
Nem értem meg azt sem, amit józan ésszel teszek.
S tökéletlen vagyok abban, mit eltökéltem.
Öröm és bánat más, mint amit érezhetek.
Megyek, s nem követ, ami belül vagyok mégsem.
Fernando Pessoa
-
Folyamatosan motyogom magamban a sok pesszimista megállapítást. És annyi ócsárolástól teljesen eldeformálódik a belső képem, már nem tudom, mit képzelek, mi igaz, mi a valóság.