Azt hittem, immár tudom, mi a szerelem, bölcsnek véltem magam, megvigasztalódva, új szemmel néztem a világot, úgy éreztem, közelebb kerültem az élethez, és mélyebben részesülök benne. Most azonban ennek is vége lett, eltûnt a tisztaság, a vigasz, a derû, csak a vihart és a lángolást éreztem, a szívem ujjongó remegéssel megadta magát, nem érdekelte már az élet, csak arra vágyott, hogy saját tüzében hamvadjon el.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem az évek, nem a körülmények változtatják meg az embert, hanem ő maga változik meg. A szív, mely egykor boldogság után vágyott, szerelemmel volt eltelve, kihûl, lecsendesül, felejt, megadja magát. És ez ránézve a halál! Már nem tenné boldoggá az, ami után egykor sóvárgott. Beniczkyné Bajza Lenke
2. Önmagamról megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy elvesztése egyben az én vesztem is. Ha elvennéd tőlem, megvakítanál. Megvakítanád szívemet, lelkemet; arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet, a Világ szépségét. Vavyan Fable
3. Régen mennyire hittem a szerelemben, tele voltam reménnyel, és ma már semmiben nem hiszek, ami a szerelemmel kapcsolatos. Nincsenek érzéseim mások iránt, olyan, mintha az az egy éjszaka felemésztette volna minden érzelmemet és azóta nem tudok szeretni, mintha az az éjszaka megfosztott volna a boldogságtól. Adtam magamból valamit, amit elvittél, ott maradtam kifosztva, üresen. A valóság és a szerelem számomra ellentmondás.
4. Olyan boldog voltam, amikor először láttam. Aztán egyszerûen kicsúszott a kezem közül. Elvesztettem az életem (...). Nem éreztem az étel ízét, amit a számba vettem. A víz nem oltotta a szomjamat. Amikor újra láttam, a szívem hevesebben vert. Miatta új életre keltem.
5. Belesajdult a szívem, és végre nem a rossz fájást éreztem, hanem a jót, a felszabadítót, a szerelem hirtelen kristályosodását, azt a szent pillanatot, ami néha, egy pillantásra, egy érintésre lecsap, hogy igen, szeretem ezt az embert, ezt tudtam, de hogy ennyire nagyon szeressem... maga a boldogság. A tiszta szerelem, ami elûzi a rettegést, a kételyt, a borzalmakat. Meleg, tavaszi szellőként cirógatta végig a testem, az élet szikráját csiholta fel bennem. Laurell Kaye Hamilton
6. Mi kormányozza a szívet? A szerelem? Mi sem bizonytalanabb. Azt lehet tudni, milyen szenvedni a szerelemtől, de azt nem, mi a szerelem. Most megfosztottság, megbánás, üres kéz. Szárnyaszegett lettem; a szorongás maradt nekem. Pokol, ahol minden a mennyre emlékeztet. Mégis pokol. Ami ürességet támaszt bennem, azt életnek hívom és szerelemnek. Kezdet, erőszak, szakítás, világa hunyt, megszakadt szív, sós ízû könny, sós ízû szerelem. Albert Camus
7. Ahol így kezdődik a levél, hogy "lelkemnek fényes, ragyogó csillaga" - ott bízvást el lehet mondani, hogy vége a szerelemnek. Én tudom, mert benne élek a szerelemben. És tudtam, mikor még nem is éltem benne (...). Én tudtam, hogy a szerelemnek olyan nagyszerû, nemes érzelemnek kell lenni, mely olyan, mintha halál volna... és olyan, mintha föltámadás lenne... mely akkor beszél, amikor hallgat... mely akkor lát, amikor behunyja a szemeit... mely olyan büszke, mint a felhő, és olyan szerény, mint a sóhajtás... Mikszáth Kálmán
8. Lassanként fénnyel és értelemmel telt meg minden. A bizonytalanság szertefoszlott, a szavak maguktól törtek elő, és már nem is ügyeltem olyan nagyon, hogy mit mondok. (...) Hallgattam a saját hangomat, de mintha már nem is én lettem volna, mintha másvalaki beszélne, az a bizonyos valaki, akivé válni szerettem volna. A szavak már nem fedték a valóságot, eltolódtak, átsiklottak más, színesebb területekre - nem, amelyeken az életem apró eseményei zajlottak -, és én tudtam, hogy már nem az igazat mondják, hogy képzelgéssé és hazugsággá válnak, de nem törődtem vele, hiszen az igazság vigasztalan volt és fakó, s csak az érzelem, csak az álmok visszfénye fejezte ki az igazi életet. Erich Maria Remarque
9. Eljön az az idő, amikor fel fog tûnni, ha a tükörbe nézel, hogy az a csillogás, ami egykor a szemedben volt, már régen eltûnt. Már nem úgy látod a világot, mint egykor, már nem várod a csodákat, pusztán a sivár és kopár tényeket látod, amik villámként képesek átcsapni rajtad. De téged ez már cseppet sem izgat. Tudod nagyon jól, hogy ez a világ sajnos ilyen. Nem fogsz megbízni senkiben, és ezzel azt is képes vagy őrületbe kergetni, akit valójában szeretsz. Az ifjúkori szerelem már rég a múlté. Nem fog annyira lelkesíteni semmi a világon, mint régen, mert tudod, hogy semmi sem olyan fontos és nagyszerû, mint azt egykor hitted. A világ meghal benned, és vele halsz te is. Megölted a lelked egy tollvonással. Tihanyi Márk
10. Igyekeztem megtenni, amit tudtam, de most megadtam magam a fejemben lévő árnyaknak. A világ szépsége megszûnt a számomra. Jón Kalman Stefánsson