Életünk során mind azért vágyakozunk, azért sóhajtozunk és epekedünk, és mindenféle édes mámorba azért vetjük bele magunkat, mert emlékszünk valami elveszített boldogságra.

Kapcsolódó idézetek

1. Ebben a tekintetben mind egyformák vagyunk: nevetünk, ha vidámak vagyunk, sírunk, ha elvesztünk valakit, és néha még bosszúra is szomjazunk.
2. Mindannyian azért küzdünk, tudatosan vagy tudattalanul, ügyesen vagy ügyetlenül, szenvedélyesen vagy nyugodtan, kalandosan vagy megszokásból, hogy boldogabbak legyünk és kevesebbet szenvedjünk. Mégis oly gyakran összekeverjük az igazi boldogságot a pusztán élvezetes érzések keresésével. Matthieu Ricard
3. Mindnyájan vágyunk a szerelemre! Igaz? És miért? Mert ez az élmény tölt el minket viruló elevenséggel. Az érzékeink mûködnek, minden érzelem felerősödik, a hétköznapi valóság széthullik, és mi az egekben járunk. Tartson csak egy pillanatot, egy órát, egy délutánt, de az mit sem von le az értékéből. Mert olyan emlékeket őrzünk utána, amiket életünk végéig becsülni fogunk.
4. Ha élünk, akkor vágyunk. És aszerint ítéljük az életet jónak vagy rossznak, hogy vágyunkat édesnek vagy keserûnek hisszük. Anatole France
5. Mert az élet repül velünk, ha szárnyalunk vagy csak megyünk, andalogva, kézen fogva, emlékeket felkarolva, sóhajokba kapaszkodva, összebújva vagy széthullva, illatokkal, illanókkal tele tarisznyánk a jóval, hamuba sült fájdalommal, friss idővel vagy múlttal, ezerarcú szép titokkal.
6. Vágyakozunk arra, amivel nem rendelkezünk, és bánkódunk amiatt, amit elveszítettünk. A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda
7. Egymás szívéből kicsírázva sóvárgunk teljes boldogságra.
8. Sóvárgás, forró vágy tölti el a szívet, de ha végre elnyertük azt, amiért ezernyi gonddal-bajjal küzdöttünk meg, ez a vágy hamarosan halálos-hideg közönnyé dermed, s mint ócska játékszert hajítjuk el megszerzett javainkat. Ernst Theodor Amadeus Hoffmann
9. Mind vágyakozunk valamire, amire ellenállhatatlan az igényünk. Van, aki megkapja, amit akar, és boldog lesz, de van, akinek semmi sem elég.
10. A szerelemben mindenki saját elveszett felét keresi. Így aztán többé-kevésbé minden szerelmes elszomorodik, amikor szerelmének tárgyára gondol. Mintha nosztalgiával telve olyan kedves szobába lépne be ismét, amit már régen elhagyott. Murakami Haruki