Ugrás a tartalomra
Sóvárgás, forró vágy tölti el a szívet, de ha végre elnyertük azt, amiért ezernyi gonddal-bajjal küzdöttünk meg, ez a vágy hamarosan halálos-hideg közönnyé dermed, s mint ócska játékszert hajítjuk el megszerzett javainkat.
Kapcsolódó idézetek
-
Amit szeretünk, az a mienk is, de a mohó vágy megrabol minket a szeretettől.
Ralph Waldo Emerson
-
Amit elveszítünk, az sokkal édesebbnek tûnik utólag. Tudom, hogy így van, mert egyszer nagyon akartam valamit, és meg is szereztem. Ez volt az egyetlen dolog, amit igazán akartam életemben... aztán, amikor az enyém lett, porrá omlott a kezeim között... és ebből megtanultam, hogy az ember nem szerezhet meg magának semmit, egyáltalán semmit. Mert a vágyaink becsapnak.
Francis Scott Fitzgerald
-
Az a fajta önző szerelem, ami birtokolni akar, hamar elmúlik, mert megcsömörlik benne az ember. Előbb-utóbb megjelenik a vágy valaki más iránt.
-
A vágyaink végtelenek. Rengeteg vágyunk sosem elégül ki. Az élet senkinek sem ad meg mindent. A felszínes, főleg a rendezetlen vágyaink sóvárgóvá és kielégületlenné tesznek minket. A vágyainktól nem szabadulhatunk, de megtanulhatunk szabadon vágyakozni. Szabadon vágyakozni az tud, aki eljutott a legmélyebb vágyaihoz, amelyeknek a megélése nem sóvárgóvá, hanem értékessé tesz minket.
Pál Ferenc
-
Annyira vágysz valamire, olyan sokáig reménykedsz, míg már elfogy a remény, és a beletörődés lép a helyébe. Lassan el is felejted, mire vágytál. És akkor, mikor mégis megkapod, amiről már lemondtál, egyszerre érzel határtalan boldogságot és kínzó félelmet.
-
A vágy különös dolog. Amint kielégítjük, más formát ölt. Ha megkapjuk az aranyfonalat, hirtelen aranytût is akarunk.
Holly Black
-
Sóvárgás és elfojtott vágyódás... olyan, mint árral szemben úszni a folyón, vagy nem rendezni a számlát, amit az élet benyújt. Kész pokol, bíborban izzó a heve. Bádogtálból készült jövő ígérete. Szenvedély, mely elmennem nem enged, boldogság, mely csapdába ejtett, sőt, talán egy nagy hiba, balga és ostoba.
-
Amire a leghevesebben vágyakoztunk, veszít az értékéből, mihelyt megkapjuk: a dolgok nem válnak képzeletünkből valósággá veszteség nélkül.
Bernard le Bovier de Fontenelle
-
A szeretet, ami számít, a törődés... mindig sóvárgunk, és sosem kapjuk meg, amit akarunk. Lehet, hogy csak ennyit viszünk magunkkal, amikor kilépünk az életből és belépünk a halálba. Sovány vigasz, de még ez is jobb a semminél.
Stephen King
-
Az elvétett szavakból és mozdulatokból végül összeáll egy ember. Nem az a bizonyos, akit szeretünk, hanem egy másik. Akit szeretünk. S megkezdjük keserves küzdelmünket, hogy egyesítsük e kettőt. A vágy gyakran elmossa a határt a két ember között, hogy aztán a kihûltség perceiben annál mélyebbnek érezzük a szakadást.
Kolozsvári Papp László