Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Életünkben a legemberibb dolog, amit tehetünk, hogy megtanuljuk kifejezni legőszintébb érzéseinket és meggyőződéseinket, és vállaljuk értük a következményeket. Ez a szeretet első követelménye, mely egyben sebezhetővé is tesz minket a többiekkel szemben, akik talán kinevetnek. Mégis, sebezhetőségünk az egyetlen, amit az embereknek adhatunk.

🎉 Extrovertáltság 🌍 Környezettudatosság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Szeretni annyi, mint vállalni a legnagyobb kockázatot. Jövőnket és boldogságunkat adni valaki kezébe. Engedni, hogy kétkedés nélkül bízzunk valakiben. Elfogadni sebezhetőségünket. Én pedig szeretlek.
  2. Minden ember legmélyebb érzelmi szükséglete, hogy szeressen és viszontszeressék. Ha érezzük mások szeretetét, képessé válunk a bennünk rejlő lehetőségek kibontakoztatására, ennek hiányában azonban csupán a túlélésért küzdünk. Gary Chapman
  3. Felkelni nap mint nap úgy, hogy szeretünk valakit, aki nem is biztos, hogy viszontszeret, akinek nem tudjuk garantálni a biztonságát, aki megmaradhat az életünkben, de el is hagyhat minket egy figyelmeztető szó nélkül, aki vagy hû lesz halála napjáig, vagy elárul minket holnap - na ez a sebezhetőség. És ha szeretünk valakit, akkor bizony érzelmileg kiszolgáltatottak leszünk. Igen, ez ijesztő, és igen, ez azt jelenti, hogy tárt karokkal várjuk, hogy akár bántsanak is minket - de őszintén, el tudunk képzelni olyan életet, amiben nem adunk és nem kapunk szeretetet? Brené Brown
  4. Szeretve lenni és szeretni, ehhez bátorság kell, az a bátorság, hogy bizonyos értékeket mindennél előbbre valónak ítéljünk - és vállalva a kockázatot, mindent föltegyünk ezekre az értékekre. Erich Fromm
  5. Egy érett ember meg tudja mutatni sebezhetőségét, mert a tiszta, viszonzott érzelmek felé ez az egyetlen út vezet. Õk nagyobb eséllyel élnek bensőséges, jól mûködő kapcsolatban, de teljes mértékben el tudják fogadni, hogy sérülhetnek is. Sebezhetőnek érezni magunkat annyi, mint élni, megélni az érzéseinket, és elhinni magunkról, hogy pontosan elég, amit nyújtani tudunk.
  6. Ahogy kimutatjuk szeretetünket mások iránt, ugyanúgy ki kell mutatnunk szeretetre való igényünket is. Nem várhatjuk el, hogy a többiek - akár a hozzánk legközelebb állók is - mindig tudják és értsék ki nem fejezett érzéseinket. Ha azt akarjuk, hogy megismerjenek bennünket, felelősségteljesen meg kell mutatnunk magunkat. Leo Buscaglia
  7. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle. Márai Sándor
  8. Embernek lenni azt jelenti, hogy képesek vagyunk felvállalni a gyengeségeinket. Ha ezt megtesszük, a környezetünkben élők együtt fognak érezni velünk. Ruby Wax
  9. El kell viselni jellemünket, alaptermészetünket, melynek hibáin, önzésén, mohóságán tapasztalás és belátás nem változtatnak. El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük. El kell viselni az árulást és a hûtlenséget, s ami a legnehezebb minden emberi feladat között, el kell viselni egy másik ember jellembeli vagy észbeli kiválóságát. Márai Sándor
  10. Egy emberi lény szerelme egy másik emberi lény iránt: talán a legnehezebb feladat, amely ránk van bízva, alapvető feladat, végső próba és bizonyság, megmérettetés, amelyre minden más vizsga csak előkészület. Rainer Maria Rilke
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat