Ugrás a tartalomra
Elfogadtam, nem az a dolgom a világon, hogy önmagamon kívül bármin változtassak. Tehát nem akarom megjobbítani az igényteleneket, bunkókat, részvétleneket, tudatlanokat, aberráltakat és sorozatgyilkosokat, valamint sokan másokat. Azt viszont megtehetem, hogy széles ívben elkerülöm a rühelletes fazonokat, nemde?! És most mondok valami fájóan profánt: nem karmolom az úgynevezett emberiséget. Egyes emberpéldányokat szeretek vagy kedvelek, ám őket is csak azután, ha már meggyőztek arról, hogy a köreimbe tartoznak. Ez persze azt jelenti, hogy kasztosodom. Oké, ezt is vállalom.
Kapcsolódó idézetek
-
A világot megváltani nem tudom,
de nem hagyom,
hogy a világ változtasson rajtam.
Önmagam - ha kell - gúnyolom, vádolom,
de vállalom,
hogy nem hagyom ezt másnak.
-
Nem viszonyulok ellenségesen az emberiséghez mint olyanhoz. Valójában kifejezetten melegszívûén viszonyulok az emberekhez. Csupán az egyes emberekkel vannak problémáim. Némi szkepticizmussal szemlélem az emberek mozgatórugóit és a jellemüket, és ez a kritikus megközelítés gyakorta harsány ítélkezésbe torkollhat. Különösen kemény vagyok azokkal az emberekkel szemben, akik nem értenek egyet velem számomra fontos morális vagy politikai kérdésekben. Ha egyszer az ideológiai határmezsgyém túloldalára kerülnek, attól kezdve nemigen tudnak nagyvonalú vagy rokonszenvező gondolatokat ébreszteni bennem.
Robert Wright
-
Ha egy dolgot megtanultam az életben, az az, hogy mások kedvéért nem fogom az én karakteremet vagy személyiségemet formálni és úgy alakítani, hogy az társadalmilag elfogadott legyen, és egy szürke kisegérként felnőni és végigmenni az életemen. Inkább legyek akkor megosztó, és legyen egy réteg, aki nagyon szeret, és legyen egy réteg, aki nagyon utál, de önmagam legyek a nap végén, mintsem egy olyan személy, aki mindenkinek próbál megfelelni, és ezáltal belesimul a szürke rengetegbe.
-
Ami megadatott nekem, sok más ember életében hiányzik, és úgy gondolom, hogy ezáltal akaratlanul én is a gonosz oldal része leszek. (...) Hiába nem tehetek róla, hogy az a másik nálam hátrányosabb helyzetben van, ez nem mentesít a felelősségtől, hogy a tudásom szerint segítsek és empátiával forduljak feléjük.
Jordan Peele
-
Nem igazán tetszik az az elképzelés, amely szerint egy ember csak akkor lehet jó és erkölcsös, ha vallásos. Én a magam részéről élek, ahogy élek, és kész! (...) Teszem, amit teszek, és közben nem reménykedem jutalomban, nem rettegek semmiféle büntetéstől. Nincs szükségem arra, hogy a mennyország vagy a pokol megvesztegessen vagy megfélemlítsen, hogy ilyen módon kényszerítsen rá arra, hogy "jól" viselkedjem.
Mary Doria Russell
-
Megszerettem magát (...), és sok mindenre képes lennék magáért, ha szükség volna rá, csak egyre nem: a vigasztalója nem akarok lenni.
Szilvási Lajos
-
Soha nem voltam hősnő típus. Egyébként a sikeres, mosolygós, egészséges fogsorú emberek számomra nem érdekesek. (...) A sérülékenyebbek, akik bizonyos hibákkal együtt kell, hogy vállalják magukat, izgalmasabbak számomra.
Pogány Judit
-
Nem csinálok valamit csak azért, hogy másoknak megfeleljek. Az alapján próbálok döntéseket hozni, amit racionálisan és emberileg is jónak tartok. Ha ez valakinek nem tetszik, az az ő gondja. Én tudom, milyen háttérrel jöttem, színes bőrû vagyok, menekült voltam, és ha arra figyeltem volna, mit gondolnak rólam az emberek, nem éltem volna túl, őszintén mondom.
-
Nem kell spirituálisabbnak tûnnünk, mint amilyenek vagyunk, és előállni valami olyasmivel, hogy "A világ meggyógyítása a célom". Ez szépen hangzik, (...) de inkább olyan egyszerû szándékot mondjunk, mint hogy "Az a szándékom, hogy türelmesebb legyek a kishúgommal, amikor furcsa kérdéseket tesz fel".
Tara Stiles
-
Nem arra kell törekedni görcsösen, hogy kirekesszem a világot. Hanem arra, hogy csak azt engedjem be (és csak azt sugározzam), amire szükségem van, ami épít, amivel adhatok.
Karafiáth Orsolya