Elhervad a rózsa, lehull a levél! Ezért születünk hát, ez az életi cél? Csak eddig a pálya, semmit se tovább, Vagy itten az ember csak öltözik át? Mi itten örök: a halál-e vagy a lét? Hol itten a kezdet, hol és van-e vég? Mi itt a csalódás, hol itten az álom, Vajh innen-e, avvagy túl a határon?

Kapcsolódó idézetek

1. Ilyen az élet! Öröm és fájdalom... remény és félelem... és főként változás. Állandó változás! Nem tehetünk ellene semmit. El kell engednünk a régit, és magunkhoz ölelni az újat... s meg kell tudnunk válni mindentől, amit valaha úgy megszerettünk. Bármily édes is a tavasz, át kell hogy adja helyét a nyárnak, a nyár az ősznek. Születés... nász... halál. Lucy Maud Montgomery
2. Itt áll az út, de le van zárva. Vajon a pokolba vinne vagy a mennyországba? Érzem a súlyát, de nem elég tiszta, hogy keresztültörjek vagy forduljak vissza. Fájdalom, könny és évekig éjjeli szerelem, mosoly éltető fénnyel, mit hoz a sors, sohasem látod, de bármerre vezet, végig kell járnod!
3. A költő a romlásról beszélt, amely az élet központi eleme, a féreg a rügyben, a hervadt rózsa érzékisége, nyílt és lágy, oly távol a virágzástól, az élettől, hogy a puszta érintés is tönkreteszi, a levelek lehullanak, látszik a mezítelen szár, amelyben a mag sarjad.
4. Ez vagy az megváltozik körülöttünk, könnyebb lesz vagy nehezebb, hol így, hol úgy, de igazán semmi sem lesz másként. Én ezt így gondolom. Meghoztuk a magunk döntéseit, elindítottuk az életünket és az megy a maga útján, amíg egyszer vége nem szakad.
5. Ez hát az élet! Néhány nap, aztán semmi! Az ember megszületik, felnő, boldog, várakozik, aztán meghal. Isten veled, férfi vagy asszony, soha többé nem térsz vissza a földre! Pedig mindenki magában hordja a végtelenség lázas, megvalósíthatatlan vágyát, mindenki külön mindenség a mindenségben, és mindenki tökéletesen megsemmisül nemsokára, hogy új csíráknak trágyázza a talajt. Növények, állatok, emberek, csillagok, egész világok - mind megelevenednek, aztán meghalnak, hogy átalakuljanak. És soha nem tér vissza ugyanaz a lény, akár féreg, akár ember, akár csillag! Guy de Maupassant
6. Nem tart örökké semmi, mulandó lét ez itt; Mi boldogítna tartón, tán nem is létezik. Boldogság, álom, ábránd, széttépett falevél, Mit majd gyorsan sodorva elhajt a kósza szél, Szerencse, hit, dicsőség, múló, csalóka fény, Szétpattanó habocska a csendes tó szinén.
7. Éber az éjszakánk, álom a nappalunk, Lekopva színeink, szürkévé változunk, Az öröm csak káröröm, Az érzés csak végtelen félelem, Tényleg csak ennyi volt az életem? Ismerős Arcok
8. Ahonnan jöttél, elillan, Amerre tartasz, sehol még. Az élet a kettő között van, A sors furfangos ajándék. Kowalsky meg a Vega
9. Hogy a virágok elhervadnak, S lehullnak a fák galyjai... Ne félj, ne félj, a mi szerelmünk, Az örökké fog tartani. Tóth Kálmán
10. Ha feladod az álmaid, meghalsz, Élve halsz meg! De boldogságot vagy szép halált, Csak e föld adhat neked! Edda