Elpusztulok sértődötten, úgy loccsanok szét részecskéimre, mint egy földre hulló könnycsepp. És mindez születés számomra, nem fájdalom. Nem félelem. Valami, amire megfelelő szót keresnék, de nincsen. Állandó kilátás a kilátástalanságra.

Kapcsolódó idézetek

1. Minden alkalommal hagyom magam reménykedni kicsit. És amikor újra a semminél kötünk ki, a szívem egy kicsit még jobban összetörik.
2. Nem tudom, mi lesz ezután. Nem tudom, meddig tart. Nem látom a végét. A jövő számomra már nagyon rég elveszett. Csak az itt és most van, a múlttal megmérgezve. A jövő ismeretlen. Félek az ismeretlentől. A holnaptól. Minden egyes elkövetkezendő perctől.
3. Állom a gyötrelmek teljességét: kikötőtlen tenger, vándorlás nem veszi életem el. Túlnő lelkem a rosszon, testem tőle erőt kap és a kibírhatatlant is tán elviselem. Publius Naso Ovidius
4. Korláttalan vagyok, definiálhatatlan, megtörténhet velem bármi bármikor, könnyû vagyok, szabad, terjeszkedem - és félek, félek. Rakovszky Zsuzsa
5. Ami nincs, arra nem lehet gondolni, ami nincs, az nem fájhat, ami nincs, az: nincs. Legfeljebb a hiány, az üresség titokzatos mélysége szédít néha, de ebbe a mélységbe napok hullanak, kitöltik lassan a feneketlennek látszó szakadékot. Fekete István
6. Meghalni könnyû. Újjászületni nehéz. (...) És mindig újra kell születnünk. A bennünk élő láthatatlan, de nagyon is érezhető falakkal együtt és azok ellenére. Tisza Kata
7. Nyújtózkodik a zúzmara, megdermed az idő. Elcsitul a jelen, és megnémul a jövő. Csak üldögélek tétlenül, lekapcsolom magam. Bámulok a semmibe, így minden rendbe’ van. Likó Marcell
8. Nem félek. Azt hiszem, a félelem teljes egészében a várakozásból, az előérzetből fakad. Hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elterveztük, hogy bajunk esik, rettegünk a ránk váró fájdalomtól. Mindez elmúlik, ha egyszerûen elfogadjuk, hogy vége. Nem is rossz tudni, hogy nincs jövő. Felszabadító.
9. A halál az élet természetes része, a születés ellenpólusa. Ugyanúgy a gyász is. A gyászt nem lehet eltüntetni, el lehet nyomni ideiglenesen, de bennünk marad. Csak azt érezzük olyankor, hogy valami nyomaszt minket, ami nem oldódott fel. Azt érezzük, hogy valami nincs rendben.
10. Nem értjük egymást, Vérző óriásokként borulunk egymásra És közben összedől alattunk minden. Vizsgáljuk egymás homlokát És nevetünk a barázdákon, Eloltjuk a lámpát és belebámulunk a csöndbe. Ilyen csöndben születtem én is, Ilyen hideg és sötét csöndben, És ami azóta mögöttem van, nem több, Mint egy haldokló jelentéktelen lábnyoma.