Elromlott jó néhány hét, És néhány hónap és év. De nagyon vártam, hogy arcod újra lássam, Mikor vasárnap lesz szívem mélyén.

Kapcsolódó idézetek

1. Annyi szomorúság, tanácstalanság, igen, kétségbeesés volt arcában, hogy meg kellett állnom, vissza kellett néznem. Néztem, és azt hittem, megszakad a szívem. Talán soha nem szerettem úgy, mint ebben a pillanatban. Márai Sándor
2. Télbe fordult minden, majd a hó esővé vált A könny arcunkon mély árkokat vájt S a lány, kit szerettem, elfáradt mellettem Remélem nem túl késő még Adja az ég.
3. Már egy hónapja semmi hírem sincs felőled. (...) A két kezem közé kell fognom a fejem éjjel és nappal, üres és túlterhelt óráimban egyaránt, hogy meggyőzzem magam róla, hogy valóban létezel valahol, és egy napon majd visszajössz hozzám, megérintesz a kezeddel, elsimítod a ráncaimat, a félelmeimet. (...) Tudd, hogy egész életemben várni foglak, még akkor is, ha öreg leszek, és semmire sem fogok emlékezni. Consuelo de Saint-Exupéry
4. Véletlennek hittem, hogy újra látlak, Vártam és nem szóltam, de félek, elhibáztam. Éreztem, több, mint más, szívembe vágó régi pillantás!
5. Láttam a holdat, a napot az égen, Láttam a könnyeket az Õ szemében, Láttam az arcát, ahogyan elrohant, Lassan megértettem miért boldogtalan. Edda
6. Magamra hagy a vasárnap délután, távolságok börtönajtaját zárva rám. minden idegszálammal nyújtózkodom utánad, drága, ahogy a fák ágai kapaszkodnak még görcsösen a nyárba, s várlak, ahogy évek óta hiába várom, hogy bekopogjon egyszer egy barátom pirosló arccal, váratlanul hozzám.
7. Végre azt érzem (...), hogy újra van szívem. Hogy a rossz, bûnös, rideg szívem életre kelt, és csakis miattad. És talán önzés, de ezt még érezni akarom, veled vagy nélküled. Ha nem jössz, én akkor is ezzel a szívvel szeretnék tovább élni! Az utolsó percig várok rád!
8. Tudnom kell, van-e remény. Fél éjszakán át sóhajtoztam éber álomban. (...) Várom, hogy kezed, szemed, ajkad... holnap végre láthatom.
9. Olyan sokszor virradt már meg mióta elmentél annyi nap hava hullott már az életemre nélküled hogy attól félek, boldog lehetek megint. Jón Kalman Stefánsson
10. Annyira vágyok rá, hogy néha igen, megszakad a szívem. Az ölelésére, a mosolyára, arra, hogy tudjam, mellettem van, támogat és erősít. Fene tudja, hol van. Azt sem tudom ki ő, de egy biztos, egyre inkább hiányzik az erő, ami akkor is tovább visz, amikor én már kevés vagyok. És igen. Kell, nagyon kell, mert egyedül lehet, hogy összeroppanok. Oravecz Nóra