Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Emlékezett rá, mennyire csábítónak találta egy következmények nélküli élet gondolatát. De olyan nem létezik. Hálók szövődnek, melyekbe legyek ragadnak. Tartókötelek pattannak el, míg végül minden romokban hever.

Nevada Barr
😣 Fájdalom 🪞 Önkritika
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Azt hitte, ez örökké így mehet? Így élhet, következmények nélkül? Márpedig következmények mindig vannak!
  2. Az életek amúgy lényegtelenségekből állnak; olyanok, akár a halászhálók. Ami ma itt van, az csupa káprázat, üres négyzetek, amelyek kockának tûnnek, márpedig nem azok, hiszen levegőből állnak. Dasa Drndic
  3. Az élet másból sem áll, mint elvarratlan szálakból. És néha a fonalról, ami olyan kétséget kizáróan a labirintus közepébe vezet, kiderül, hogy csak összegubancolódott madzag, és ott maradunk rémülten a sötétben, és egyre jobban eltölt bennünket a meggyőződés, hogy az igazán érdekes események tőlünk egy kőhajításnyira folynak továbbra is, de már nélkülünk. Joanne Harris
  4. Bármibe fogsz, egyszer vége szakad. Minden vízfolyás egyszer végéhez ér, minden tûz egyszer kialszik, minden edény egyszer eltörik, kő szétporlad, halandó meghal. Attól boldog az ember, hogy a világot megismeri, s nyomot hagy maga után. Csingiz Ajtmatov
  5. Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltûnhet egyszer. Robert Merle
  6. Azt hitte, az élet egyenes vonal, százszázalékos igazsággal kikövezve. Nem akarta tudomásul venni, hogy a világ rozsdás szerkezet, az élet érelmeszesedéses, elhasznált test, teli hibával, teli zörgő alvázakkal, minden kereke lötyög, srófjai kiesnek, vagy pedig úgy be vannak dagadva, hogy meg se lehet mozdítani őket. Az erek betegek, a beidegzés hibás, az izmok elvesztették rugékonyságukat, az agyrendszer úgy össze van gabalyítva, hogy kicsomózhatatlan. Időnként jön egy külső erő, mely lök egyet a sorson, jön egy kíméletlen erőszak, mely átgázol az akadályokon.
  7. Az ember hiába vigyáz, hiába zár mindent. Előbb-utóbb minden elkallódik. Kosztolányi Dezső
  8. Azok a tragédiák, amiken végigküszködi magát, benne maradnak az emberben, cipeli magával. De megoldani már nem lehet.
  9. Nézegetett erre, arra, de nem látta a végét. Képtelen volt felfogni. Nincs mit tenni. Nem tudott rájönni, hogy merre van az élet. Alessandro Baricco
  10. A halál végez egy élettel, de nem végez egy kapcsolattal: az küszködik tovább a túlélő gondolatvilágában - megoldást keres, de lehet, hogy nem találja meg soha.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat