Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Emlékszem, hogy egyik reggel hajnalban keltem, úgy éreztem, minden csupa lehetőség. Azt gondoltam, hát innen kezdődik a boldogság! Ez a kezdete! És persze mindig egyre több jön! Nem jöttem rá, hogy nem a kezdet volt. Maga volt a boldogság. Az volt A Pillanat. Épp akkor.

🐶 Kutya 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. És milyen kár, hogy csak akkor vettük észre: ez volt a boldogság, amikor már régen véget ért. A boldogság. Mert a Pillanat örök marad. Mindörökké az idő s tér közé, mint ék, ott ragadt, miként léckerítés között szakadt rongydarab. Emlékszel hol maradt, hová lett az a pillanat?
  2. A boldogság nem egy időpillanat, amelyet magunk mögött hagyunk. Hanem az, ami előttünk van. Minden áldott nap.
  3. És mi van, ha feltesszük magunknak a kérdést, és azt a választ kapjuk, amit reméltünk? Hát, ott kezdődik a boldogság.
  4. Eleinte elég volt, ha láttuk egymást. Elegendő volt egy óra, akár csak egy röpke óra, hogy érezzük a boldogságot. S bármily hosszú ideig voltunk is távol egymástól, soha nem aggódtunk, hogy mi lehet a másikkal. Léteztünk egymás tudatában. Ez elég volt. Erősek voltunk, sérthetetlenek. Együtt és külön, külön... A boldogság a dolgok kezdetében van.
  5. Valami fény sugárzott belőle. És egyszerre mindennek a színe megváltozott. A világ kitágult. Reggel örültem, hogy új napra ébredek. És nem volt határa semminek. Az emberek a világon, jó és szép volt valamennyi. És nem féltem többé semmitől. John Steinbeck
  6. Ahogy egyfolytában hálát adtam minden nap, kezdett megváltozni a gondolkodásmódom, és kezdtem észrevenni azt a sok száz apró dolgot, ami jól ment minden nap, amiket addig észre se vettem, és teljesen természetesnek vettem, ahelyett, hogy arra a négyre vagy ötre figyeltem volna, amik nem mentek jól. Szóval igazából a boldogság kulcsa számomra az, hogy egyszerûen emlékezzek arra, hogy amikor idejöttem, nem borult fel az autóm, vagy nem botlottam meg, amikor feljöttem a színpadra. A. J. Jacobs
  7. Hosszú ideig úgy tûnt számomra, hogy az élet most fog kezdődni - az igazi élet. De mindig volt valami akadály az utamban, valami, amin előbb túl kellett jutnom, valami befejezetlen ügy, letöltendő idő, valami, amiért vagy amivel még tartoztam. Aztán kezdődhet az élet. Aztán végre rájöttem, hogy ezek az akadályok maga az életem.
  8. A boldogság az, amikor arra ébredsz, hogy minden tele van lehetőséggel.
  9. Annyi jósággal találkoztam az életemben. Annyi boldogsággal. Nem tudtam, rászolgáltam-e valamire mindebből. Khaled Hosseini
  10. A boldogság nem a langyos vízben terem, ahol minduntalan arról álmodozik az ember, mi minden történhetett volna. A boldogság a természetes fejlődés gyümölcse, és annak az eredménye, hogy maximálisan kihasználjuk a lehetőségeinket. T. Harv Eker
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat