Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Engem a kiközösítés nem a polgárok közé kergetett, mert ilyenek nem laktak ott, hanem a magányba. S én nem tudtam magányban élni. Azt akartam, hogy elismerjenek, hogy maguk közé fogadjanak, mert játszanom kellett, társakra volt szükségem. Tehát alkalmazkodtam hozzájuk.

Berkesi András
👨 Férfiak 💞 Beteljesült szerelem
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mindig rossz dolgok felé húzódtam. Szerettem inni, lusta voltam, nem volt Istenem, politikám, ideám, ideálom. Letelepedtem a semmiben. Ez egy fajtája a nemlétezésnek, de elfogadtam. Nem lettem érdekes személy. Nem is akartam érdekes lenni, az túl nehéz. Amit igazán akartam, az egy puha, ködös kis hely, ahol élhetek, és hogy hagyjanak egyedül. Charles Bukowski
  2. Összezárva a szabadságuktól megfosztott emberekkel sokkal többre becsültem a saját szabadságomat. Ha fáztam, otthon feljebb tekerhettem a fûtést, ha melegem volt, kinyithattam ablakot. Új távlat nyílt előttem. Shahed Yousaf
  3. Én úgy akartam élni, mint aki szolgál az embernek. De nem engedték, hogy szolgáljak nekik: mindig szolgaságot követeltek, ami nem ugyanaz. Szolgálni tudok, szolga lenni nem tudok. Ezért félreálltam útjukból, megbuktam. Márai Sándor
  4. Az ember hozzászokik a környezetéhez. Így megy ez. Kezdett elkényelmesedni. Túlságosan is, ahhoz képest, hogy honnan indult. Most azonban ez az életstílus volt az általánosan elfogadott. Eltûnődött, hogy vajon még mindig olyan kemény-e, mint régen, amikor bement azok közé a hazugok közé, és félelem nélkül szembeszállt velük. Biztos volt benne, hogy a válasz: nem. És nem az évek gyengítették meg. Hanem a kényelem. Harlan Coben
  5. Szabad akartam lenni, szabadon tenni és adni azt, amit jónak láttam. (...) Abban a pillanatban, amikor elvártak vagy követeltek tőlem valamit, kitértem. Ez volt az én függetlenségem. Henry Miller
  6. Ugyanaz ment, mint az általános iskolában. Az erősek helyett a gyengék gyûltek körém, a szépek helyett a rondák, a győztesek helyett a vesztesek. Úgy tûnt, az a sorsom, hogy az ilyenek társaságában éljem le az életemet. Ez még nem is zavart volna annyira, az viszont annál inkább, hogy ezek a buta barmok nem tudtak leszakadni rólam. Olyan voltam, mint egy kupac szar, ami körül döngenek a legyek, ahelyett hogy virág lehettem volna, ami körül lepkék meg méhek repkednek. Egyedül szerettem volna élni, mert leginkább egymagam szerettem lenni, sokkal tisztább érzés volt, de ahhoz sajnos nem voltam elég okos, hogy megszabaduljak tőlük. Aztán lehet, hogy ők voltak a mestereim: apák más kiadásban. Akárhogy is, fárasztó volt a jelenlétük, amikor semmi másra nem vágytam, csak hogy megehessem nyugodtan a szendvicsem. Charles Bukowski
  7. Nem szeretnék csak úgy élni bele a világba, mint a legtöbb ember. Én szeretnék hasznára és örömére lenni a körülöttem élő embereknek, akik mit sem tudnak rólam.
  8. Képtelen voltam a rámenősségre; szégyenlős, bizonytalan, gyámoltalan magatartásom szemmel láthatóan valamiféle együttérzést váltott ki, s ennek hatására az emberek azt gondolták: segítsünk ezen a fiún. Így aztán ugyanazzal a módszerrel arattam sikert, mint amely a nők meghódításában segítségemre volt: az egész világ az ölébe akart venni.
  9. Megtanultam, hogy a félelmek, az álarcok, a szabályok, a korlátok, melyek mindnyájunkat beskatulyáznak, azért vannak, hogy rajtuk keresztül másoknak még nagyobb élvezetet okozzanak. És megtanultam, ahhoz, hogy a külvilág számára erősnek tûnjek, arra kell törekedni, hogy mindig olyan ember legyek, amilyennek mások elképzelnek.
  10. Amíg veled össze nem hozott a sors, hiába éltem. Rideg és örömtelen volt a világ, és szívem, amelyben tágas hely volt sok vendég számára, rideg és magányos maradt a házi tûzhely melege nélkül. Nagy szükségem volt rá, és nem látszott elérhetetlen álomnak, hogy az az egyszerû öröm, amiből mindenkinek kijut, amit az egész emberiség élvez szerte a világon, hozzám is elérjen valamilyen formában. Ha öreg, rút és torz vagyok is. Ezért vontalak a szívemre (...), ezért zártalak oda be, és azt hittem, meg tudsz melegedni a tûznél, amit te gyújtottál benne. Nathaniel Hawthorne
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat