Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ennek a hazának a sorsa nemcsak a mi sorsunk. Ennek a hazának a sorsa azoké is és elsősorban főleg azoké, akik utánunk következnek.

Kéthly Anna
👶 Kereszteltek 🌑 Magány
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mi felelünk a sorsunkért. Senki nem élheti az életet helyettünk. Nekünk kell megragadnunk a lehetőségeinket és alakítanunk az életünket. Bear Grylls
  2. Nem csak a földjüket vesszük el azoktól, akiktől a szülőföldjüket elvesszük. A múltjukat is, a gyökerüket, identitásukat. Karen Blixen
  3. Lelkünkből nemcsak a saját történetünk olvasható ki, hanem mindazoké, akiknek a sorsa, akár a legtávolabbról is, összefügg a miénkkel. Müller Péter
  4. A sors attól sors, hogy nem magunk választjuk, mégis meg kell állnunk a helyünket, bármit hozzanak is a napok.
  5. Hazánkat persze, bárhová sodorjon is a sors, soha nem fogjuk elfelejteni, és nem is szabad elfelejtenünk, mert minden, ami ott történik, és ami megtörtént, végtelenül nagy jelentőségû az életünkben. De tisztában kell lennünk azzal, hogy ez a Föld valamennyi lakójára is érvényes, arra a sok-sok emberre, akiről semmit nem tudunk, és soha nem is fogunk tudni. Ernst Hans Gombrich
  6. Önsorsunkról magunk rendelkezhetünk, s ha kockára tesszük azt, önmagunk szen­vedjük kárát. De mások sorsát, mit a bizalom hitünkre bízott, a haza sorsát, mely be­csesebb előttünk saját életünknél, féltenünk kell minden veszélytől, s a szeretet óva­tosságával kell azt megőriznünk; kockáztathatunk mindent a hazáért, de a hazát koc­káztatnunk nem szabad. Deák Ferenc
  7. Mind úgy jövünk erre a világra, hogy a saját sorsunkat hordozzuk. A sors nem változik meg számunkra, egész életünkben ilyen marad.
  8. A sors tágabb keretei adottak, de a saját lépéseink már rajtunk múlnak. És hogy miket gondolunk és érzünk, az is a mi kezünkben van. Sőt, még a szándékainkat is irányíthatjuk egy adott helyzetben ide vagy oda. Tehát megvan a szabadságunk is. Laár András
  9. Mindenkinek megvan a maga kijelölt útja, ez azonban nem lehet egyedüli meghatározója a sorsunknak. Bizonyos dolgokban magunknak kell dönteni, választani a különféle lehetőségek közül.
  10. A sorsunkat nem az határozza meg, mi történik velünk, hanem az, miként reagálunk ezekre a történésekre. Nick Vujicic
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat