Ugrás a tartalomra
Lelkünkből nemcsak a saját történetünk olvasható ki, hanem mindazoké, akiknek a sorsa, akár a legtávolabbról is, összefügg a miénkkel.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindnyájunknak megíratott a sorsa. És van egy világ a miénken túl, ahol mindnyájunk lelke összekapcsolódik a nagy terv részeként.
-
A világ, amit látunk, nemcsak a saját tudatunkon, hanem másokén is átszûrve tárul elénk.
-
A hozzánk legközelebb álló, leginkább tőlünk függő embernek is van saját élete, sorsa, amihez nincs hozzáférésünk, amiben ő dönt. Mi csak legyünk jelen a pillanatban, legyünk a kinyújtott kéz, amit el tud érni.
Kováts Adél
-
Létünk csillaga, lelkünk, mely velünk kél,
messziről ered, és
véget nem mivelünk ér.
William Wordsworth
-
Ami mindannyiunk számára hasznos lehet, az az, ha érzelmileg bevonódunk olyan dolgokba is, amelyek a saját életünkön kívül esnek.
Harrison Ford
-
Megélt sorsunk szélsőségesen különbözhet a kívülről érzékelhető életünktől, de miként várhatnánk másoktól, hogy ezt megértsék? Nem bújhatnak a bőrünkbe, bármennyire bensőséges is a kapcsolatunk.
-
Ennek a hazának a sorsa nemcsak a mi sorsunk. Ennek a hazának a sorsa azoké is és elsősorban főleg azoké, akik utánunk következnek.
Kéthly Anna
-
Az életünk nem csupán a miénk. Az anyaméhtől a sírig kötődünk másokhoz - a múltban és a jelenben. És minden bûntettel vagy kedves gesztussal a jövőnkhöz járulunk hozzá.
-
Minél tovább élünk, annál kevesebben maradnak körülöttünk, hogy kétségbe vonják az elbeszélésünket, és emlékeztessenek arra, hogy a mi életünk nem a mi életünk, hanem csak egy történet, amelyet az életünkről mondtunk el. Másoknak, de főleg magunknak.
-
Életünk során nem csak azok a dolgok befolyásolnak bennünket, amelyek megtörténnek velünk, hanem azok is, sőt, talán azok jobban, amelyek nem történnek meg velünk.
José Ortega y Gasset