Ugrás a tartalomra
Érdekes alak volt ez a Buddha. Nem állította, hogy van isten, de nem is tagadta. Azt mondta: rövidlátásra vall mind az állítás, mind a tagadás. (...) Mert ha nincs isten (...), akkor nem is lehet befolyása az emberek létére és boldogságára. Ha pedig van, akkor ő sem vonhatja ki magát az élet végtelen körforgásának törvénye alól.
Kapcsolódó idézetek
-
A régmúlt idők vallási alakjai közül egyedül Buddha nem állította magáról, hogy isten, vagy hogy Istennel kommunikál. A többiek mind Istennek vagy Isten fiának állítják be magukat, illetve azt állítják, hogy Isten szavainak közvetítői. Buddha ellenben mindössze annyit mondott, hogy nincs Isten. A világegyetem egésze szent, az emberi lények szentek, az összes érző lény szent, és munkálkodással elérheti a megvilágosodást, egyedül a napi életünkre kell odafigyelnünk, a középútra, hálát adni és imádkozni is napi tevékenységeinkkel tudunk. Ez a legkevésbé követelőző minden vallás közül.
Kim Stanley Robinson
-
Az istenekről semmit sem mernék állítani: azt sem, hogy vannak, és azt sem, hogy nincsenek, azt sem, hogy milyenek; sok minden akadályozza ebben a tudásunkat: a kérdés homályos volta s az emberi élet rövidsége.
Prótagorasz
-
Ha azt gondolod, Isten létezik, akkor létezik. Ha nem hiszel benne, akkor nem. És ha Isten ilyen, akkor én nem nagyon aggódnék miatta.
Murakami Haruki
-
Ha azt kérdezed, micsoda az Isten, akkor tudok válaszolni: tekints körbe, nézd meg jól a virágokat, a fákat, az állatokat és az embereket, akkor megtudod, micsoda az Isten. Mindaz a csoda, ami él és meghal, ami szaporodik, maga a természet, mind maga az Isten. Mindezt olyannak teremtette, amilyen; nem kell, hogy más elképzelésed legyen róla.
Anne Frank
-
Akár létezik isten, akár nem, akár beszélt hozzánk, akár nem, az emberek erkölcsi kötelességei mindaddig ugyanazok lesznek, amíg a rájuk jellemző természetük megmarad, vagyis amíg érző lények lesznek. Van-e szükségük az embereknek istenre, akit nem ismernek, van-e szükségük láthatatlan törvényhozóra, titokzatos vallásra, képzeletbeli félelmekre annak megértéséhez, hogy minden túlzás nyilvánvalóan a vesztüket okozza, hogy saját fennmaradásuk érdekében tartózkodniuk kell e túlzásoktól, hogy önmaguk megszerettetése végett jót kell tenniük másoknak, hiszen ha rosszat cselekednek velük, akkor szükségszerûen magukra vonják bosszúvágyukat és haragjukat?
Jean Meslier
-
- Hogyan lehet az embernek hite, ha nincs istene, aki megbünteti a hitszegést?
- Az isten merő hazugság, és egy hazugság nem büntetheti meg az embert.
Anthony Ryan
-
Az istenkérdéshez való tisztességes közeledésnek a formája az, ha az ember nem állítja, hogy létezik. Azért nem állítja, mert úgysem tudja bizonyítani, nem csak másnak, de magának sem. (...) Az utóbbi kétszáz év valamirevaló elméi egész életüket abban a kétségbeesett magányban töltötték, hogy megpróbáltak nem kapaszkodni Isten létezésének a feltételezésébe. Ebből egyébként nem következik, hogy Isten, vagy amit így hívunk, nincs, de abban egész biztos vagyok, hogy tisztességesebb és magamra nézve gyümölcsözőbb, ha nem tételezem, mint ha tételezem.
Kornis Mihály
-
Ha rendelkeznénk azokkal az előnyös feltételekkel, amelyekkel Buddha is rendelkezett 2500 évvel ezelőtt - királysággal, barátokkal, szeretőkkel, szolgálókkal, mûveltséggel, sportolási lehetőséggel, jó egészséggel és örömteli tudattal -, egy napon akkor is rá kellene ébrednünk arra, hogy a mulandóság minket sem kerül el, és a világi örömök nem tartanak örökké.
Ole Nydahl
-
A természet nem úgy jelenik meg előttünk, mint vak erők káosza, nem úgy, mint energiának és anyagi részecskéknek a kusza keveréke; éppen ellenkezőleg, nyilvánvaló rend van benne. A bolygónkon tévelygő emberek számára Isten lényege mély titok marad, mindazáltal a természet megfigyelése nem hagy kétséget az Õ létezésének valósága felől.
-
A nemlétezőben lehet hinni, a létezőt lehet tagadni. Istent lehet tagadni - de csak mint létezőt.