Éreznem kell még hogy vár rám, Egy könnycseppé válik a látvány, Mikor meglátom az otthonomat, Tudom, mért vágytam haza.

Kapcsolódó idézetek

1. Tudod, hogy te vagy, akire vártam, Tudom, mi az álmod, a szememmel láttam, De köt a múltad, a görcsöd, a vágyad, Egy illúziókép, egy hazugság a várad. Horváth Tamás
2. Szemedben könnyek, haragszol rám, hogy el kell menjek, nem az én hibám. Kell, hogy várj, várj is meg, ne félj, újra visszajövök, de addig írj, gyakran írj, így szerezz egy kis örömöt nekem! Máté Péter
3. Tudom azt, hogy neked néha fáj, Tudom azt, hogy valahol vársz még rám, Tudom azt, hogy nem mondtam mindent el, De nem veszíthetlek el.
4. Ma éjjel újra itt vagyok, Mit érzek, láthatod. Itt vagyok, és nem álmodom A könnyeket arcodon. Tudnod kell, mennyit érsz nekem: Te vagy az életem.
5. Amíg őriz a szemed, Amíg lehunyt szemmel látsz, Lehet, elmegyek, de itt leszek, A lábnyomomban jársz. Amíg néha még rám vársz, Egy mozdulatban egyszer majd Újra megtalálsz.
6. Még mindig úton vagyok, Anya, még mindig fogva tart az életnek az az átmeneti szakasza, ahol éppen hogy megérkezem valahonnan, amit egyszer s mindenkorra magam mögött hagytam; de közben már éppen próbálok eljutni egy új helyre is. Azt hiszem, azt próbáltam mondani ezzel, hogy lélekben még mindig nem találtam meg a helyem. (...) Rájöttem, hogy az otthon nem egy hely, hanem egy érzés. Cecelia Ahern
7. Remélem eljön az a nap, amikor hazatalálsz, Együtt a nagyvilágban, üzenem egy dallamon át, A szemed elmesélte nekem azt, hogy te vagy a lány, Amikor rád gondolok, mai napig a szívem fáj.
8. Végre azt érzem (...), hogy újra van szívem. Hogy a rossz, bûnös, rideg szívem életre kelt, és csakis miattad. És talán önzés, de ezt még érezni akarom, veled vagy nélküled. Ha nem jössz, én akkor is ezzel a szívvel szeretnék tovább élni! Az utolsó percig várok rád!
9. Ilyen könnyeket az ember akkor ejt, amikor befejeződik egy álom, és rájön, hogy milyen édes is volt. Vágyik rá, hogy visszatérjen, de szembetalálja magát a borzalmas valósággal, amellyé az álom vált.
10. Az égre nézek fel, rád gondolok újra, Az arcodat is látom, bár kicsit megfakulva. Az arcomat elfordítom, a karjaimat bezárom, És ordítom a világnak: ez nem lehet csak álom! Most mégis felébredek, és könnyes szemmel nézem, Hogy összetörted azt, amit irántad érzek.